„Ha (Petro) Porosenko (elnök) nem oldja meg a szociális kérdéseket, akkor a lakossági elégedetlenség már ősszel testet ölthet” – mutatott rá Kosztyantin Bondarenko, a kijevi Ukrán Politikai Intézet igazgatója, aki szerda este Bécsben tartott előadást az ICEUR (International Center for Advanced and Comparative EU-Russia/NIS Research) intézet meghívására.
Az államcsőd szélén álló Ukrajna kormánya nemrég „népszerűtlen intézkedéseket” jelentett be: a közszolgáltatások díjszabásai még az idén 70 százalékkal emelkednek, az állami szociális támogatásokat csökkentik, valamint az Európában legalacsonyabbnak számító (nőknél 55, férfiaknál 60 éves) nyugdíjkorhatár megemeléséből is valóság lesz. „Mindez valóban komoly elégedetlenséget válthat ki Ukrajnában” – mondta a politológus, megjegyezve, hogy a kelet-európai országban 15 millió nyugdíjas áll 17 millió adófizetővel szemben.
Az ukrán elnök június 27-én írja alá Brüsszelben az európai uniós társulási szerződés gazdasági részét. Ezt maga Petro Porosenko jelentette be csütörtökön, amikor bemutatta a külügyminisztérium dolgozóinak a tárca új vezetőjét, Pavlo Klimkint.
Porosenko azt is közölte, hogy Klimkin hétfőn Luxembourgban az EU külügyminisztereivel ismerteti a kelet-ukrajnai béketervet.
A szakértő kitért arra, hogy a jelenlegi ukrán parlament már nem tükrözi a tényleges erőviszonyokat. A valószínűleg sorra kerülő előre hozott törvényhozási választásokra utalva elmondta, hogy egy felmérés szerint ma minden negyedik ukrán egy lényegében nem létező pártra, az újdonsült elnök, Porosenko – tag és iroda nélküli – Szolidaritására adná voksát. Ezzel szemben a februárban megbuktatott Viktor Janukovics-féle oroszbarát Régiók Pártjának támogatottsága a korábbi 30 százalékról mindössze 3-4 százalékra csökkent. A rezsimváltásban szerepet játszó Jobboldali Szektor azonban nagy meglepetésre leszerepelt az elnökválasztáson.
A szakértő szerint az ukrán parlament nem felel meg a jelenleg érvényben lévő, 2004-es alkotmánynak sem, amely arányos, nem pedig többségi választási rendszert ír elő. „Társadalmi szempontból Porosenko számára hasznos volna most megtartani a választásokat, ősszel ugyanis már más eredmény jöhet ki” – utalt a politológus a hatalmas feladatok előtt álló Porosenko tekintélyének várható csökkenésére.