Ponta leszámolna a központosított bürokráciával

Több jogköre lenne a helyi önkormányzatoknak, ez az erdélyi magyaroknak is kedvező lenne.

VZ
2014. 07. 29. 16:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfő a dél-romániai Craiova városban találkozott polgármesterekkel, akik előtt kijelentette: a kedvezőtlen alkotmánybírósági döntés ellenére nem adta fel a harcot, és 2015-ben folytatni akarja a decentralizációt, figyelembe véve a taláros testület megállapításait. „Továbbra is hiszem, hogy a decentralizáció a legjobb megoldás Románia számára” – mondta a miniszterelnök, akit az Agerpres hírügynökség idézett.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a központosítás megszüntetésének elve jó, és végre kell hajtani ezt a folyamatot a bürokrácia csökkentése érdekében, ugyanis a központosított rendszerben a polgármestereknek túl sok engedélyt és aláírást kell beszerezniük különböző helyi beruházások végrehajtása végett.

„Figyelembe vesszük az alkotmánybíróság észrevételeit, és megpróbáljuk ezeket betartani, de továbbra is úgy gondolom, hogy a polgármestereknek kell foglalkozniuk a helyi ügyekkel” – mondta Ponta.

A román alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek minősítette január elején a decentralizációs törvényt, amellyel több központi intézményt akart önkormányzati hatáskörbe utalni a bukaresti kormány. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által is támogatott jogszabály a jelenleg minisztériumokhoz tartozó közegészségügyi intézményeket, mezőgazdasági igazgatóságokat, munkaügyi felügyelőségeket, sportlétesítményeket, kulturális igazgatóságokat adta volna önkormányzati hatáskörbe.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.