„A végét járják” a Moszkva-barát felkelők

Luhanszk központjában folynak a harcok.

LM
2014. 08. 19. 10:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Andrij Liszenko az ICTV televíziónak nyilatkozva mondta ezt. Az ukrán erők körülzárták a Donyec-medence kulcsfontosságú városait, a szakadár fegyveresek pedig agresszívabbá váltak azt érezvén, hogy „a végét járják”. „Egyes egységeink már hétfőn eljutottak Luhanszk központi részeibe. Harcok folynak a város utcáin” – mondta Liszenko.

Az UNIAN hírügynökség közben idézte keddre virradóra a Donbassz ukrán zászlóalj közleményét, amely szerint fegyveresei még egy ostromot indítottak a Doneck megyei Ilovajszk városát uraló szakadárok ellen, és sikerült behatolniuk a város központjába, ahol kitűzték az ukrán nemzeti lobogót. A városért folyó harcok idején a szakadárok Grad és Uragan típusú rakéta-sorozatvetőket és páncélozott hadieszközöket vetettek be a katonák ellen. A harcok folytatódnak, a város teljes mértékben még nem került a katonák kezére, de ez már csak idő kérdése – közölte a zászlóalj sajtószolgálata.

A kelet-ukrajnai régiónak küldött segélyszállítmány álcája alatt Oroszország folyosót készül nyitni, hogy azon keresztül lássa el harckocsikkal, tüzérségi rendszerekkel és egyéb fegyverekkel az oroszbarát szakadárokat – jelentette ki Olekszandr Turcsinov, az ukrán parlament elnöke hétfőn a litvániai Palangában, a skandináv és a balti államok parlamenti vezetőinek értekezletén.

Tizenöt holttestet emeltek ki annak a járműoszlopnak a roncsaiból, amelyet előző nap ért rakétacsapás Kelet-Ukrajnában – közölte kedden egy ukrán katonai szóvivő. Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője azt mondta: „Este hét órára 15 holttestet emeltünk ki. A kutatás éjszakába nyúlóan folytatódott, és még ma is tart.” Az ukrán hadsereg szerint sok halott a felismerhetetlenségig összeégett. A támadás Luhanszk város környékén történt, ahol az ukrán hadsereg és az oroszbarát erők között heves tűzpárbaj volt. Kijev a szakadárokat hibáztatja, míg az oroszbarát erők tagadják, hogy felelősek lennének a történtekért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.