Akár halálra is ítélhetik a két kanadait Kínában

Hadi és nemzetbiztonsági információk, államtitkok lopásával vádolják őket.

VZ
2014. 08. 05. 9:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárca nem szolgált sok információval az esettel kapcsolatban. Annyit közöltek, hogy a két embert „kínai katonai célpontokkal és nemzetvédelmi tudományos kutatási programokkal kapcsolatos titkos információk gyűjtésével”, valamint „a kínai nemzetbiztonságot veszélyeztető tevékenységgel” vádolják.

A Vancouverből származó pár, Kevin Garratt és Julia Dawn Garratt 1984 óta él az országban. Először angoltanárként dolgoztak, majd az észak-koreai határon lévő Tantung városban nyitottak kávéházat, s az Észak-Koreába igyekvő turistáknak szerveztek utakat. Az államtitok-lopás vádját Liaoning tartomány állambiztonsági hatóságai vizsgálják.

A pár hollétéről hivatalos tájékoztatást nem adott a tárca. Kanada pekingi nagykövetsége a Hszinhua hírügynökségnek kedden úgy fogalmazott, hogy tisztában van a hírekkel, miszerint két állampolgárát őrizetbe vették, a tényleges helyzettel kapcsolatban folyik az adatgyűjtés.

Amennyiben a párt bűnösnek találják a hatóságok, akár élethosszig tartó börtönnel vagy halálbüntetéssel is sújthatják őket. Az államtitoksértés értelmezése a jog szerint igen széles: ipari adatok eltulajdonításától állami vezetők magánéletére vonatkozó részletek gyűjtéséig terjedhet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.