Borzalmas baleset történt Indiában

A motoros riska minden utasa meghalt a szerencsétlenségben.

LR
2014. 08. 19. 8:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baleset Szemra városában történt előző este. A riksa minden utasa meghalt – mondta Vinod Kumár, a vasúti rendőrség főfelügyelője. Elmondta, hogy a sorompó nyitva volt a kereszteződésben, és a riksa a síneken haladt keresztül, amikor a vonat belerohant, majd mintegy 500 méteren át tolta maga előtt. A halálos áldozatok között hét gyerek és hat nő volt. A reggeli imádkozásból voltak hazatérőben a szomszédos város templomából. A riksa teljesen szétroncsolódott. Tizenkilenc ember azonnal meghalt, ketten a kórházba szállítást követően – közölte Arvind Rádzsak vasúti tisztségviselő. Indiában, amelynek a világon az egyik legnagyobb a vasúthálózata, gyakoriak a vonatbalesetek.

Naponta 23 millióan szállnak vonatra, s évente mintegy 15 ezren halnak meg úgy, hogy elgázolja őket egy vonat, amikor gyalogosan vagy kerékpáron vasúti kereszteződésen kelnek át.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.