Buszok ütköztek, rengetegen meghaltak Egyiptomban

Legalább 27 ember meghalt és több mint ötvenen megsérültek a Sínai-félszigeten történt balesetben.

VZ
2014. 08. 22. 7:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A híradások szerint két autóbusz ütközött össze egy sivatagi úton, mintegy 50 kilométerre Sarm-es-Sejktől. Az egyik jármű az ütközés következtében felborult.

Az egyiptomi egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a sérültek között van egy ukrán, két szaúd-arábiai és egy jemeni állampolgár is, de egyelőre nem tudni, hogy a halottak között is vannak-e külföldiek.

Mintegy harminc rohamkocsi érkezett a helyszínre, és folytatódik az áldozatok felkutatása. Nem kizárt, hogy a halottak száma növekedni fog, mert feltehetően vannak még tetemek a két jármű roncsaiban.

Ez az elmúlt évek egyik legsúlyosabb közúti balesete Egyiptomban. Az országban a közutak és vasútvonalak biztonsága hagy kívánnivalót maga után. Az ottani lakosok sokat panaszkodnak arra, hogy az egymást követő kormányoknak még az alapvető biztonsági követelmények betartását sem sikerült elérniük, emiatt gyakoriak a halálos kimenetelű balesetek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.