– Lezárták a belváros felét, mert még szivároghat a gáz, meg hogy ne zavarják az emberek a munkálatokat – írta meg portálunknak Kovács Gábor, aki a városban dolgozik, és alig 20 percre lakik a katasztrófa helyszínétől.
„A barátnőm mondta, hogy amikor végeztek a munkával tegnap este olyan kilenc körül, akkor a kolléganője arról panaszkodott, hogy gázszagot érez az utcán, ami nem meglepő, hiszen akkor már elkezdett terjedni a gáz, és a tűzoltók olyan 10 körül este ki is mentek több helyszínre.” Felidézi, hogy „4 vagy 5 tűzoltóval a felboruló tűzoltóautó végzett, akik a szivárgás miatt voltak kint, amikor berobbant az utca alatti csatornában a gáz”.
Kovács Gábor felhívja rá a figyelmet, hogy hatalmas munkálatok folynak a helyszínen. „Most Kaohsziungban a régi vonatvágány helyén építik az új felszíni vonalat, ami majd később egy kört képezne a város körül, összekötve a két föld alatti vonalat, meg egyéb pontokat. Az utolsó állomás az Ersheng és Kaiysuen utca kereszteződésben épül. Az Ershengtől délre már elkezdtek építkezni. Itt kezdett szivárogni a gáz, ami miatt már voltak kint tűzoltók. Aztán először az Ersheng és Sanduo utca közötti Kaiysuen utcában robbant be először, és a csövek mentén több utcán is folyamatosan voltak robbanások.”
A hivatalos hírügynökségek beszámolója szerint is gázrobbanás történt: a csatornákból több helyen fehéres gáz kezdett el szivárogni, ami egy ködnek látszó réteget képzett az aszfalt felett – írták.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!