Ferenc pápa: A katolikus egyház nem hódítóként van jelen Ázsiában

A katolikus egyháznak párbeszédre késznek kell lennie a pápa szerint.

WL
2014. 08. 17. 9:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pápa egy Szöultól száz kilométerre délnyugatra lévő város, Hemi 15. században épült várában beszélt 22 ország mintegy 70 püspökével az egyház térségbeli fő feladatairól. Arra kérte azokat az országokat, amelyeknek nincs diplomáciai kapcsolata a Szentszékkel – ilyen elsősorban Kína és Észak-Korea, de rajtuk kívül Afganisztán, Szaúd-Arábia, Bhután, Brunei, Laosz, Vietnam, Mianmar és Omán –, hogy kezdjenek konstruktív párbeszédet a Vatikánnal.

Vietnam és a Vatikán párbeszéde már előrehaladott állapotban van, és a diplomáciai kapcsolatok felvétele várható a következő években.

„A keresztény közösségek csak egy kis nyájat alkotnak ezen az ókor óta fennálló kultúrával és hagyományokkal rendelkező nagy kontinensen, és ha nem akarjuk, hogy kommunikációnk monológ legyen, akkor ki kell nyitnunk a lelkünket és szívünket az emberek és a kultúrák befogadására” – jelentette ki a pápa. Közölte, hogy ebben az esetben nem politikai, hanem „testvéri” párbeszédre gondol. Az egyház nem „hódítóként” van jelen Ázsiában, nem akarja elvenni senkinek az identitását – szögezte le.

A hemi látogatást megelőzően a pápa ismét tett egy gesztust az áprilisi kompkatasztrófa áldozatai hozzátartozóinak: a Vatikán szöuli nunciatúráján megkeresztelt egy férfit, akinek a fia is odaveszett – közölte hírügynökségekkel Federico Lombardi vatikáni szóvivő. Li Ho Dzsin először pénteken találkozott az egyházfővel, amikor az több gyászoló szülőt fogadott. Akkor kérte a pápát, hogy keresztelje meg őt. Li a Ferenc nevet vette fel a keresztségben.

A katasztrófa túlélői és áldozatainak hozzátartozói azt követelik a dél-koreai parlamenttől, hogy indítson az ügyben független vizsgálatot. Lombardi hangsúlyozta, hogy a pápa nem jár közben e követelés érdekében, de vigaszt nyújt és imádkozik a halottakért és a gyászolókért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.