Húsz célpontot bombázott az izraeli hadsereg

Az izraeli légierő szombaton a Gázai övezet északi részében támadta a palesztin szélsőségesek állásait válaszul azok korábbi rakétacsapásaira – közölte a Sky News Arabia tévécsatorna.

BM
2014. 08. 09. 11:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lövedékek csapódtak be Dzsebalijában egy táborban, valamint az egyiptomi határvárosban, Rafahban. Az izraeli hadsereg húsz célpontot támadott.

A Jerusalem Post című izraeli napilap értesülései szerint a palesztin radikálisok pénteken legalább öt rakétával mértek csapást dél-Izraeli településekre. Négy az övezettel szomszédos Eskol környékén csapódott be, míg egy ötödik lakatlan területen.

Az izraeli sajtó szerint az ország déli körzetének városaiban az elmúlt éjszaka megszólaltak a légvédelmi szirénák. Az izraeli hadsereg szerint, pénteken a palesztin követelésekre adott izraeli elutasító választ követően, a Hamász katonai szárnyának fegyveresei 45 rakétával támadták a zsidó állam területét.

A Hamász radikális mozgalom egyebek között azt követeli, hogy Izrael szüntesse be a Gázai övezet blokádját, továbbá engedélyezze Gáza kikötőjének működését.
Az izraeli tüzérségi és légi hadműveletekben 5 palesztin meghalt a Gázai övezetben, Ciszjordániában pedig egy civil áldozata volt a palesztinok és az izraeli katonák közötti összetűzéseknek. A Gázából indított rakéta- és aknatűzben 3 izraeli civil megsebesült.

A Hamász szélsőséges palesztin szervezet arra figyelmeztetett szombaton, hogy semmilyen engedményt nem fog tenni Izraelnek, amíg folytatódnak az összetűzések a Gázai övezetben. Fauzi Barhúm, az iszlamista mozgalom szóvivője viszont bizonytalanul nyilatkozott az izraeli féllel, Egyiptom közbenjárásával Kairóban tervezett közvetett tárgyalások újrakezdéséről.

A Hamász nem fogadta el a háromnapos tűzszünet meghosszabbítását,és péntek reggel újrakezdte a rakétatámadásokat, amelyekre az izraeli hadsereg csaknem két és fél órával később szárazföldi és légicsapásokkal válaszolt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.