Jay Nixon, az állam kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett ki, és éjféltől reggel 5 óráig tartó éjszakai kijárási tilalmat vezetett be szombaton Fergusonra vonatkozóan, hogy megfékezze a zavargásokat, amelyeket egy fegyvertelen afroamerikai tinédzser fehér rendőr általi lelövése váltott ki. Kiemelte, hogy a tüntetők zöme békésen tiltakozott kezdettől fogva, az áldatlan állapotokért egy viszonylag kicsiny csoport felelős.
Szombat este is több száz ember tüntetett a városrészben, de többségük éjfélig hazament. A helyszínen maradó, körülbelül 150 ember énekelt, kiabált, és közben gúnyolódott a rendőrökön, akik páncélozott járművekkel, védőfelszerelésben vonultak ki. A demonstrálók azt hangoztatták, hogy nem engedelmeskednek a kijárási tilalomnak, és joguk van tüntetni. Éjfél előtt a rendőrség felszólította őket, hogy távozzanak, de miután ez nem történt meg, füstgránátokkal szétoszlatták a tömeget.
A mostani esethez hasonló történt már 2012-ben is, amikor az önkéntes rendészként is tevékenykedő George Zimmerman agyonlőtte a 17 éves, fegyvertelen Trayvon Martint, mert az szerinte „gyanúsan bóklászott az esőben”.
Tavaly júliusban az Egyesült Államok több mint száz városában tartottak tiltakozó megmozdulásokat azért, mert egy floridai esküdtszék felmentette Zimmermant.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!