Légicsapásokkal folytatódik az Erős Szikla hadművelet

Újabb légicsapásokat mért az izraeli hadsereg a Gázai övezetre, a gázai palesztin fegyveres szervezetek pedig rakétákkal lövik Izraelt.

SZN
2014. 08. 21. 15:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Palesztin források szerint életét vesztette négy palesztin, akiket egy korábban megölt rokonuk temetésén lőtt le az izraeli légierő. Egy másik légicsapásban Hán-Júniszban is meghalt egy palesztin, valamint egy, a levegőből célba vett autó két utasa is az életével fizetett. Szerda óta legkevesebb huszonkét palesztin vesztette életét és több mint nyolcvanan sebesültek meg a Gázai övezetben különböző izraeli csapásokban.

Az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok vezetője, Mohamed ed-Deif elleni likvidálási kísérletben kedd este célba vett ház romjai között megtalálták Deif kislányát is. Ebben az akcióban meghalt Deif felesége és két gyermeke, de egyelőre nem világos, hogy maga a Hamász katonai vezetője is életét vesztette-e. Számi Abu Zuhri, a Hamász szóvivője közölte, hogy „Izrael súlyos árat fizet az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok vezetőinek kivégzéséért”.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök elismerését fejezte ki a hadsereg és a Sin Bét belbiztonsági szolgálatnak az információgyűjtésért a Hamász vezetőiről és az ellenük végrehajtott pontos akcióért, de ugyanezért a Gázai övezetben a Hamász elfogott hét Izraellel való együttműködéssel vádolt palesztint, majd hármukat rövid kihallgatás után kivégezték.

Az övezetből számos rakétatámadást hajtottak végre a szomszédos izraeli területek ellen, az egyikben egy lövedék súlyosan megsebesített egy férfit, aki egy óvodában segítette a gyermekek és az óvónők bunkerba jutását, de arra már nem maradt ideje, hogy maga is bemenjen az óvóhelyre. Az izraeli területekre folyamatosan lőtt gázai rakéták és gránátlövedékek ellenére Sáj Pirón oktatási miniszter bejelentette, hogy szeptember elsején mindenképp megkezdődik Izraelben az új tanév.

A Hamász radikális palesztin szervezet egyik magas rangú tisztségviselője azt állítja, hogy szervezete állt a három izraeli tizenéves júniusi elrablása és meggyilkolása mögött – adta hírül csütörtökön az AP amerikai hírügynökség.

 

Száleh al-Arúri szerdán azt mondta: a Hamász azért követte el az emberrablásokat, hogy újabb palesztin felkelést szítson és a műveletet az Ezzeddín al-Kasszám Brigádok hajtották végre, azaz a Hamász  katonai szárnya.

 

A palesztin szervezet korábban többször is üdvözölte a júniusi emberrablást, azonban most először vállalta magára egy tisztségviselője hivatalosan is a terrortettet.

 

Al-Arúri Törökországban beszélt, ott telepedett le.

 

A három izraeli tizenéves elrablása, majd megölése indította el azt az erőszakhullámot, amely az Erős Szikla hadművelethez, annak következtében pedig – gázai források szerint – több mint kétezer palesztin megöléséhez vezetett. Izrael szerint közülük legalább kilencszázan iszlamista szervezetek fegyveresei voltak.

 

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.