Lezuhant egy utasszállító

Lezuhant egy utasszállító repülőgép vasárnap az iráni fővárosban.

MNO
2014. 08. 10. 7:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Sepahan Airlines légitársaság IrAn–140 típusú, két légcsavaros, gázturbinás gépe a teheráni Mehrabad repülőtérről a kelet-iráni Tabaszba tartott, de a felszállást követően egy lakónegyedre zuhant, öt kilométerre a légikikötőtől.

Az iráni állami televízió korában azt közölte, hogy 48-an haltak meg a szerencsétlenségben, 40 utas és a nyolcfőnyi személyzet. A legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint kilencen túlélték ugyan a szerencsétlenséget, de hárman a kórházba szállítás közben meghaltak.

A gép becsapódásának helyszínén, a környező házakban lakók közül többen megsérültek. Az utasszállító egy forgalmas piactól 500 méterre csapódott a földbe. Szemtanúk elmondták, hogy a pilóta már a kifutópályán elvesztette uralmát a repülőgép felett, a gép törzse neki is ütődött a betonnak. A repülőgépnek még sikerült felemelkednie, néhány perccel később azonban lezuhant. A hatóságok feltételezése szerint az egyik hajtómű felszállás közben leállt.

Az IrAn-140-es az ukrán An-140-es repülőgép Iránban gyártott változata, rövid távú belföldi utakra használják - közölte az IRNA állami hírügynökség. Iránban gyakran történnek légi balesetek, amelyek az öregedő gépparkra, valamint a rossz minőségű karbantartásra vezethetők vissza.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.