– Már több mint ezernégyszázan haltak meg ebolában, mi ennek az oka, miért terjedhet ilyen gyorsan a betegség?
– Az egyik ok a halálozási arány, az ilyen vírusok ugyanis minden szervet megtámadnak, a másik pedig, hogy nagy létszámú közösségekbe, városokba és nagyobb településekbe került be. Amikor a hetvenes években felfedezték az ebolát, akkor kisebb falvakban észlelték, ahol volt egy-kétszáz halott – ez is sok, mégis kevesebb, mint most. Ebben az esetben a kór terjedése nem folytatódott. Jellemző az ebolára, hogy a beteg ember váladéka, elsősorban a vére terjeszti, fontos, hogy a fertőzéshez szoros kapcsolatra van szükség. Azokban a kultúrákban, ahol a kór megjelent, a halottak csókolgatása például része a mindennapi életnek, ez pedig elősegíti a vírus átvitelét.
– Mennyire veszélyes a betegség Európára?
– Annyiban veszélyes, hogy behurcolt esetek jelenhetnek meg, ha pedig a betegséget behurcoló pácienst ápolja valaki, az közvetlenül érintkezik a testváladékával. Járvány azonban a mi kontinensünkön nem lesz belőle, ugyanis rendelkezünk azzal az infrastruktúrával, ami elszigeteli ezeket a betegeket.
– Mi a véleménye arról az elméletről, miszerint a természeti sokszínűség pusztításával, s az állatok természetes élőhelyeinek rombolásával magunkra hozzuk a bajt betegségek formájában?
– Egyetértek vele. Az ilyen betegségeket meg lehet kapni például erdőirtást követően, mivel az ott maradó állatvilágban honos vírusok átterjednek az emberre. Az ebolajárvány is mindig úgy kezdődik, hogy az állati kórokozó emberre adaptálódik. Ez egy súlyos következményekkel járó, más vírusoknál is megfigyelt jelenség, ami mindig komoly betegséget okoz. Jelen esetben a vírust csimpánzokban és denevérekben is kimutatták. Korábban dolgoztam Nigériában, s láttam, ahogy piacon árulják a füstölt denevért. Ennek elfogyasztása a betegségnek lehetőséget ad átterjedni emberre, ezután pedig már emberről emberre terjedhet a kór.
– Mit gondol arról, hogy a ZMapp nevű kísérleti gyógyszert tulajdonképpen az Egészségügyi Világszervezet megkerülésével kezdték beadni azoknak a betegeknek, akiket Afrikából hazaszállítottak az Egyesült Államokba?
– Ezzel a gyógyszerrel egy olyan proteint állítottak elő – egerek segítségével –, mely génmanipulációs anyag. Az egerekben előállított vírusellenes fehérjemolekulákat – genetikai manipuláció segítségével – dohánynövényben szaporították. A Lassa-láz nevű betegséget, melyet Nigériában észleltek először a 70-es évek elején, a gyógyult betegektől vett szérummal próbálták meg gyógyítani. A Lassa-láz hasonlít az ebolához, s amikor felfedezték, majdnem mindenki meghalt, aki foglalkozott az előző beteggel. Néhányan ugyanakkor életben maradtak, az ő vérplazmájukat adták be az új pácienseknek, következtetvén arra, hogy a plazmában már benne van a kívánt ellenanyag. A mostani kísérleti gyógyszert ennek a mintájára készítették el, csak itt kísérleti állatokat és dohánynövényt használtak.
– Miért nem próbálták ki ezt már a korai betegeken, miért várták meg azt, hogy amerikaiak kapják meg a kórt?
– Egyrészt nem állt rendelkezésre elegendő az anyagból, hiszen ez egy növényből szintetizált szer, ami azt eredményezi, hogy egyszerre csak kis mennyiségben hozzáférhető. Eddig csak kísérleti stádiumban volt, mostanra állítottak elő annyit, amennyi révén már lehetőség nyílt a betegek kezelésére. A gyógyszerről tudták, hogyha a fertőzést követően beadják kísérleti állatoknak, azok egészségesek maradnak, ha viszont már a betegség súlyos stádiumában kapják meg, negyven százalékuk meghal.
– Helyes lépés volt tehát a szer kipróbálása éles helyzetben?
– Életveszélyes helyzetekben nincs mire várni, a páciens vagy életben marad, vagy meghal.
– Meddig tarthat még az ebolajárvány?
– Pár hónapig még el fog tartani, utána magától lecsendesedik. Ez a természete az ilyen járványoknak, nem tudjuk, hogy működik pontosan. Tíz évvel ezelőtt felütötte a fejét a SARS, egy rendkívül veszélyes légúti megbetegedés. Az első észlelt betegtől 350-en kapták meg, akik elvitték a kórt a világ minden részére, Kanadától Szingapúrig. A SARS azonban egyszerűen eltűnt, s nem tudjuk, miért nem ment tovább. Ez egy megválaszolatlan kérdése az orvostudománynak.
A teljes interjút a Magyar Nemzet hétfői számában olvashatja
