Megválasztották a junta vezetőjét miniszterelnöknek

A főként a hadsereg tagjaiból álló ideiglenes törvényhozás csütörtökön megválasztotta a thaiföldi puccsot végrehajtó katonai junta vezetőjét miniszterelnöknek.

TK
2014. 08. 21. 7:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Prajuth Csan-ocsa tábornok egyedüli jelölt volt a tisztségre. A szavazást élőben közvetítette az állami televízió. A 60 éves Prajuth a jövő hónapban leszerel a hadseregből. Kinevezését még jóvá kell hagynia az uralkodónak, IX. Rámának (Bhumibol Aduljadedzsnek).

A kétszáz tagú törvényhozás képviselői közül mintegy százan tagjai a hadseregnek, tizenegyen pedig a rendőrség kötelékébe tartoznak. A parlament 88 civil tagja között egyetemi professzorok, üzletemberek, szakértők és egykori szenátorok is vannak.

A hadsereg május 22-én hajtott végre vértelen államcsínyt, amely után őrizetbe vette az addigi miniszterelnököt, kormányának tagjait és a kormányellenes tüntetők vezetőit is. Azzal indokolták a hatalomátvételt, hogy igyekeznek megelőzni a további zavargásokat és véget akarnak vetni a hosszú ideje tartó politikai bénultságnak.

A katonai hatalomátvétel előtt Thaiföldön fél éven át kormányellenes tüntetések zajlottak. A politikai felfordulásban legalább harmincan meghaltak, a kormány tevékenysége pedig megbénult.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.