Nem sokat pepecseltek a francia kormányalakítással

Továbbra is 16 miniszterből, valamint 17 államtitkárból áll az új szocialista kabinet Franciaországban.

BuL
2014. 08. 26. 19:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábban Francois Hollande köztársasági elnök gazdasági tanácsadójaként dolgozó szakember a közvélemény előtt nem ismert politikus, nem tagja a Szocialista Pártnak, kinevezése a továbbra is a Manuel Valls által vezetett kormányzat centrista vonalát és liberális gazdaságpolitikáját erősíti.

Hollande hétfőn „az általa meghatározott irányvonallal összhangban álló” új kormány alakítására kérte fel a miniszterelnököt, így kényszerítve ki azon miniszterek távozását, akik nem értenek egyet az elnök megszorító gazdaságpolitikájával.

Az oktatási tárcát Najat Vallaud-Belkacem eddigi nőjogi, ifjúsági és sportminiszter veszi át a szintén távozó Benoit Hamontól, a kulturális miniszter Aurélie Filipetti helyett pedig Fleur Pellerin korábbi külkereskedelmi államtitkár lesz. Rajtuk kívül egy államtitkár, Frédéric Cuvillier távozott a kormányból és hat új politikus érkezett, miután Vallaud-Belkacem korábbi tárcáját több részre osztották.

Az új kabinetben nyolc nő és nyolc férfi miniszter foglal helyett, újdonság, hogy Franciaországnak most először lesz női oktatási minisztere.

A kormányátalakítás összességében kismértékűnek tekinthető, hiszen 12 miniszter a helyén maradt, köztük Laurent Fabius a külügyi, Christiane Taubira az igazságügyi, Jean-Yves Le Drian a védelmi és Ségolene Royal a környezetvédelmi tárca élén.

Az elmúlt két évben Hollande már elvesztette a Zöldek és a szélsőbaloldal támogatását, az elmúlt hónapokban pedig a Szocialista Párton belül is egyre nyíltabban bírálták az államfőt a deficitcsökkentés érdekében meghirdetett 50 milliárd eurós megtakarítás és a vállalkozások adóterheinek 40 milliárd eurós csökkentése miatt, amelynek célja a munkahelyteremtés ösztönzése. Montebourg mellett Benoit Hamon eddigi oktatási miniszter próbált a leginkább nyomást gyakorolni az államfőre annak érdekében, hogy ne a vállalkozások, hanem a háztartások számára tegyen inkább engedményeket.

A Szocialista Párt baloldalához tartozó hangadók távozásával a kormányátalakítás legnagyobb kockázata, hogy minimálisra csökkent a kormánypártok parlamenti többsége. A nemzetgyűlésben a baloldalnak 305 képviselője van, az abszolút többséghez 289 szavazatra van szükség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.