Nem találják a felborult komp roncsát

Egy nappal a tragédia után továbbra sem találják a Bangladesben, a Padma folyón felborult komp roncsát.

2014. 08. 05. 17:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kompon az eddigi ismeretek szerint több mint kétszázan utaztak. 110-en túlélték a balesetet, közülük mintegy ötven embert környékbeli halászok mentettek ki, mások a maguk erejéből jutottak ki a partra. Több mint 120 utast azonban nem találnak, ők vélhetően a hajótestben rekedtek, a hatóságok abból indulnak ki, hogy már nincsenek életben. Eddig két nő holtteste került elő a hullámokból. A roncs utáni kutatást rendkívül megnehezíti a nagy szél és az erős áramlatok.

 

Egyes jelentések szerint a kompon a megengedettnél többen utaztak. Az utasok pontos száma nem ismert, mert az üzemeltetők nem vezettek utaslistát. A komphajó a fővárostól, Dakkától 37 kilométerrel délkeletre található Munsigandzsból Mádáripurba tartott. Az utasok közül sokan a muzulmán böjti hónap, a ramadán végét jelző íd al-fitr ünnepről tértek vissza szülőhelyükről a városba. A Padma folyó partján nagy számban várakoztak kedden is az eltűntek kétségbeesett és dühös hozzátartozói, akik azzal vádolják a hatóságokat, hogy nem tesznek meg mindent a komp felkutatása érdekében.

Bangladesben minden évben sok halálos áldozatot követelnek kompbalesetek. Az Indiai-óceán partján fekvő országban, amelyet számtalan folyó hálóz be, nagyon gyakori közlekedési eszköz a hajó.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.