Nem vezettek eredményre a tárgyalások Amerikával

Nincs értelme tárgyalni az Egyesült Államokkal, miután a két ország titkos egyeztetései két év alatt semmiféle eredményre nem vezettek.

TK
2014. 08. 13. 21:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Egyesek úgy tettek, mintha az megoldaná a problémákat, hogy leülünk a tárgyalóasztalhoz az amerikaiakkal. Mi tudtuk, hogy nem így lesz, és az elmúlt év fejleményei ismét bebizonyították ezt. Az amerikaiak nemcsak hogy nem enyhítettek az ellenségeskedésen, de mélyítették a szankciókat. Azt mondják, hogy ezek nem új büntetések, de valójában azok. A szankciókról való tárgyalások semmiféle eredményre nem vezettek” – mondta Ali Hamenei ajatollah az iráni állami tévé beszámolója szerint a teheráni külügy-minisztérium tisztviselőinek.

Irán első számú vallási vezetője azt is leszögezte, hogy ennek ellenére az ország atomprogramjáról a hatok néven emlegetett országcsoporttal – az Egyesül Államok mellett Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Németországgal, Oroszországgal és Kínával – folyó tárgyalásokat „nem tiltja meg”.

A hét ország között tavaly megkötött ideiglenes megállapodásban Irán beleegyezett atomprogramja egy részének befagyasztásába, ennek fejében a nemzetközi szankciók egy részét feloldották vele szemben. A tárgyalások szeptemberben folytatódnak egy végleges megállapodás megkötésének céljával.

Hamenei ajatollah szerdán egy másik nyilatkozatában támogatásáról biztosította Haider al-Ábádi iraki miniszterelnöki kinevezését. „Remélem, hogy az új kormányfő kinevezése feloldja a csomót [ ], és móresre tanítja azokat, akik felkelést vezetnek Irakban” – mondta az iráni vezető honlapján megjelent közleménye szerint.

A síita Irán eddig erősen támogatta a szintén síita Núri al-Máliki eddigi iraki miniszterelnököt. Ugyanakkor Hamenei szavai arról is tanúskodnak, hogy Teherán végleg kihátrált eddigi szövetségese mögül, aki nyolcéves uralma alatt végletesen megosztotta Irak társadalmát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.