Súlyos a helyzet Nepálban

Az utóbbi három napban újabb legalább 53 halálos áldozatot követeltek a hirtelen áradások és a földcsuszamlások.

LR
2014. 08. 16. 11:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hetvenöt embert eltűntként tartanak nyilván, 36-ot pedig kórházban ápolnak sérülésekkel – tette hozzá a belügyminisztérium. Egyelőre nem lehet tudni, hogy akiket eltűntként tartanak nyilván, azok házuk romjai alatt rekedtek, vagy elvitte őket az ár, vagy pedig csak nem tudnak velük kapcsolatba lépni településük elzártsága és a távközlési hálózat megrongálódása miatt – mondták tisztségviselők. Az ország 75 közigazgatási körzetéből legalább 25-ben volt földcsuszamlás vagy áradás az idei monszun kezdete óta. Azok közül, akiket katasztrófa sújtott, több mint 3500 lakost sikerült kimenteni, és közintézményekben kialakított szükségszálláson elhelyezni.

A klímaváltozás elemzésével és jelenségeinek előrejelzésével foglalkozó Maplecroft brit intézet 2010-ben közölte, hogy a következő harminc évben Nepál, Banglades, India, Madagaszkár és Mozambik lesz a leginkább kitéve a klímaváltozás káros hatásainak. Augusztus elején egy földcsuszamlás betemetett egy falut a nepáli főváros közelében. A hatóságok 34 holttestet találtak meg, majd feladták a keresést, és 156 falusit halottnak nyilvánítottak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.