Szankcionálhatják a szeparatizmus támogatóit

Az ukrán parlament első olvasásban jóváhagyta az erről szóló törvényjavaslatot.

MD
2014. 08. 12. 13:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány által beterjesztett indítványt a 450 fős törvényhozás 243 tagja szavazta meg a jelen lévő 308-ból a keddi plenáris ülésen. A Viktor Janukovics eltávolított volt államfő alatt kormányzó Régiók Pártjából senki sem támogatta.

Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök korábbi tájékoztatása szerint a törvényjavaslat büntető intézkedésekkel sújtja az ukrajnai „terrorizmust” (vagyis a szakadárok fegyveres tevékenységét) és a Krím félsziget Oroszország általi elcsatolását finanszírozó természetes és jogi személyeket. A törvényjavaslatban felsorolt 26-féle intézkedés között van mindenféle tranzit leállításának lehetősége az ország területén keresztül, beleértve a légi közlekedést és a nyersanyagok szállítását is.

A büntetések kiterjedhetnek továbbá a listára kerülő személyek gazdasági, kereskedelmi tevékenységének megtiltására és bankbetéteik befagyasztására. A tilalom vonatkozhat privatizációra, licencekre, műsorsugárzásra, illetve internetes szolgáltatásra is.

Az előterjesztés értelmében a kormány javaslata alapján a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) állítja össze a szankciókkal sújtandók listáját. A kormány 172 magán- és 65 jogi személy felvételét javasolja a tanácsnak a szankciós listára.

Közben Andrij Liszenko, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács szóvivője közölte, hogy az elmúlt 24 órában a terrorellenes erők 6 tagja vesztette életét és 31 sebesült meg Kelet-Ukrajnában az oroszbarát szeparatisták ellen folyó harcokban. A Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadműveletben eddig összesen 568 katona halt meg és 2010 szenvedett sérüléseket.

A szóvivő beszámolt arról, hogy a 95-ös gyors reagálású dandár tagjai a szakadárok három ellenőrzőpontját semmisítették meg rajtaütésben a szeparatisták hátába kerülve. A katonák 470 kilométer hosszúságú területet fésültek át, 170 kilométer mélyen behatolva a szeparatisták területére.

Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokat figyelemmel kísérő katonai szakértő közölte, hogy a Doneck megyei Horlivkát a terrorellenes erők teljesen körbezárták, a városban lévő szakadárokat így elvágták a többi donecki szeparatista egységtől.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.