Több megszorító intézkedést tettek semmissé

A portugál alkotmánybíróság többek között megsemmisítette a közszférában dolgozók nyugdíjának megadóztatását.

SZN
2014. 08. 15. 21:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alkotmánybíróság jóváhagyta ugyan, hogy legalább 3,5, de legfeljebb 10 százalékkal csökkentsék a havi 1500 eurónál többet kereső közalkalmazottak és köztisztviselők fizetését, de ez csak 2015 végéig lesz érvényben a törvényben eredetileg szereplő 2018 helyett. A testület megsemmisítette azt a rendelkezést is, amelynek értelmében 2-3,5 százalék adóval sújtották volna a havi 1000 eurót meghaladó közalkalmazotti nyugdíjakat.

A megszorító intézkedéseket még az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) 2011-ben megkötött, 78 milliárd eurós készenléti hitelkeretről szóló megállapodás alapján fogadták el. Portugália idén májusban került ki a nemzetközi pénzügyi védnökség alól, miután az összes részletet visszafizette. A portugál kormány vállalta, hogy 2014-ben 4 százalékra csökkenti az államháztartási hiányt, majd 2,5 százalékra legkésőbb 2015-ben.

A portugál alkotmánybíróság döntése megnehezíti a vállalt hiánycélok teljesítését. A portugál kormánynak most alternatív eszközökhöz kell nyúlnia, hogy pótolja az alkotmánybíróság döntése nyomán kieső, nagyjából 370 millió eurós (115,4 milliárd forint) bevételt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.