Diaconescu a határon túli román közösségek vezetői számára szervezett Marosfői Nyári Egyetemen tartott előadásában „egyes politikusok tudatlanságáról, hiányos műveltségéről” beszélt Victor Ponta nyergestetői beszédére utalva. Hiányolta a beszédből az 1848–49-es szabadságharcban „a földdel egyenlővé tett román templomok és falvak” említését.
A Traian Basescu leköszönő államfő bizalmát élvező elnökjelölt azt is kifogásolta, hogy a megemlékezésen rezesbanda játszotta a magyar himnuszt, és felvételről, hiányos változatban játszották le a románt. „Ha ezt a román állam képviselőjeként elfogadja valaki, annak vagy kulturális, vagy még súlyosabb problémái vannak” – jelentette ki Diaconescu.
Úgy vélekedett, a székelyföldi Hargita és Kovászna megyében jelenleg korlátozzák a románok munkához, kultúrához és nemzeti önkifejezéshez való jogát, s a térségben ugyanúgy sikeres „a román küldetés elleni manipuláció és propaganda”, mint a határon túli román közösségekben. „Az itteni románok a saját hazájukban érzik kisebbséginek magukat, mint önök” – hangoztatta a határon túli románok képviselői előtt a politikus.
A Marosfői Nyári Egyetem második napján a székelyföldi településsel szomszédos hegyre 150 méteres román zászlót feszített ki egy civil szervezet annak a kifejezésére, hogy a román fiatalok Románia és Moldova egyesülését akarják.
Diaconescu kijelentette, semmi nem állhat Románia és Moldova egyesülése útjába. „Nem élhet hosszú ideig megosztottan egy nép, ez nem természetes egy nemzet fejlődése számára” – fogalmazott az elnökjelölt.
A nyergestetői csata évfordulóján, augusztus 3-án tartott megemlékezésen Victor Ponta miniszterelnök, a kormánykoalíciót vezető Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje az önfeláldozó székely csapatok hősiességét méltatta. Elismerését fejezte ki amiatt, hogy Nyergestető hősei olyan ideákért adták életüket, amelyek közösek minden nemzet és ország számára. Ezek sorában a szabadságot és az önrendelkezés jogát külön is megemlítette.
Romániában novemberben tartanak államfőválasztást, amelynek kampányában – a jelek szerint – a kisebbségi témák is szerepelnek.