Újabb ebolagyanús eset Spanyolországban

Az ebolavírussal esetleg fertőzött beteget különítettek el szombaton az ibériai országban.

WL
2014. 08. 17. 11:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egészségügyi szakemberek még nem biztosak abban, hogy az alicantei kórházban a többiektől külön elhelyezett páciens valóban ebolafertőzésben szenved-e, de – ahogyan a kórház közleménye fogalmaz – „klinikai és járványtani sajátosságai” megfelelhetnek a sok esetben halálos kór tüneteinek.

Spanyolországban már korábban is több gyanús esetnél vezettek be elővigyázatossági intézkedéseket, de egyikben sem igazolódott be az ebola gyanúja. A misszionárius halála óta ez az első gyanús megbetegedés.

Egy kórházi illetékes szerint várhatóan a jövő hét elején készülnek el a vizsgálatok eredményei. A beteg állapota stabil, személyéről, illetve esetleges megfertőződésének körülményeiről nem közöltek információkat.

Az augusztus 12-én Madridban elhunyt misszionárius volt a vírus első európai áldozata. A 75 éves Miguel Pajares évtizedeken keresztül dolgozott Libériában, és az utóbbi hónapokban ebolás betegeket kezelt egy monroviai katolikus kórházban. A múlt hét végén kezelést kapott az Egyesült Államokban kifejlesztett, ZMapp elnevezésű kísérleti ebolagyógyszerrel, de életét már ez sem tudta megmenteni.

Az egyes afrikai országokban jelenleg riadalmat okozó ebolajárvány a legsúlyosabb a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. A halálos áldozatok száma a legfrissebb közlések szerint 1145, valamennyien az említett országokban betegedtek meg. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.