A muszlimok közé tart Ferenc pápa

Ankarába, valamint Isztambulba látogat november végén – közölte pénteken a Vatikán.

BuL
2014. 09. 13. 1:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Federico Lombardi szentszéki szóvivő azt mondta, az utazás pontos időpontja és menetrendje még egyeztetés alatt áll.

Előzetes értesülések szerint a pápa I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkának, mintegy 250 millió ortodox keresztény hívő szellemi vezetőjének meghívására november 29-én érkezne Törökországba, majd ott töltené az ortodox vallás alapítójának számító Szent András november 30-án esedékes ünnepét. A Vatikán azt is hozzátette, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő ugyancsak a főként muszlim lakosú országba invitálta az egyházfőt.

A katolikus egyházfő baráti viszonyt ápol I. Bartolomaiosz pátriárkával. Ferenc pápa május végi izraeli útja során az ortodox és a katolikus egyházfő együtt mutatott be misét a jeruzsálemi Szent Sír-templomban, azon a helyen, ahol a keresztény hagyomány szerint Jézust megfeszítették és eltemették, s kiadtak egy közös nyilatkozatot is.

Bár a katolikus és az ortodox egyház álláspontja továbbra is különbözik egymástól olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint a papi nőtlenség és központi pápai hatalom, történtek lépések a kölcsönös megértés irányában VI. Pál pápa és Athenagorasz pátriárka 1964-es jeruzsálemi találkozója óta. Ez volt a pápa és az ortodox pátriárka első találkozója több mint 500 év óta.

Ferenc pápa törökországi – a különböző felekezetek és etnikai csoportok közötti összetűzések dúlta Iraktól és Szíriától nem messze lezajló – látogatása a különböző vallások közötti békés együttélés lehetőségének üzenetét hordozza.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.