A puccsista Frank nyerte a választásokat

Elégedettek a nemzetközi megfigyelők a Fidzsi-szigeteken.

LM
2014. 09. 21. 6:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A választási bizottság vasárnap azt közölte, hogy a szavazókörök 90 százalékában már összeszámlálták a voksokat, amelyek 59,10 százalékát a kormányfő pártjára (FijiFirst Party) adták le a szeptember 17-én rendezett választáson. A második helyet 28 százalékkal a szociáldemokraták szerezték meg. A nemzetközi megfigyelők elégedettek voltak a választások tisztaságával, az ellenzék azonban visszaélésekről beszélt. Bainimarama az eredmények hallatán azt mondta, hogy 32 hellyel számol az 50 fős törvényhozásban.

„Tudom, hogy nem mindenki szavazott rám. De a szavazatok csaknem 60 százaléka arról tanúskodik, hogy az emberek bíznak a kormányomban és a választási programunkban” – idézte a 60 éves miniszterelnököt a Fiji Times című lap.

Jogvédők ugyanakkor bírálják a kormányfőt, mert állításuk szerint elnyomja a sajtót és manipulálja az igazságszolgáltatást.

Bainimarama 2006-ban államcsínnyel került hatalomra. Húsz éven belül az volt a negyedik puccs a 850 ezres csendes-óceáni szigetországban, amely bevételei harmadát a turizmusnak köszönheti. Bainimarama a kormányzati korrupcióra és az indiai kisebbséget érő diszkriminációra hivatkozva hajtotta végre az államcsínyt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.