A YouGov közvélemény-kutató cég négy órával a szavazóhelyiségek este nyolc órai bezárása előtt tette közzé az általa készített felmérés eredményeit. Ezek szerint a szociáldemokratákra a választók 29,6 százaléka voksolt, miközben a szélsőjobboldali Svéd Demokraták a szavazatok 10,4 százalékával a harmadik legjelentősebb politikai erővé válhatnak a skandináv országban.
Egy ilyen eredmény óriási személyes győzelmet jelentene a radikálisokat vezető, 35 éves Jimmie Lkesson számára: a szélsőjobboldali párt, amely 2010-ben került be a parlamentbe, négy éve még csak 5,7 százalékot szerzett a választásokon. A többi parlamenti párt várhatóan az eredmények javulásának ellenére sem fog szóba állni a Svéd Demokraták képviselőivel.
Az exit poll szerint a baloldal három pártja összesen 44,9 százalékra számíthat, míg az eddig hatalmon lévő középjobb koalíció négy pártja együtt 39,3 százalékra. Több szakértő említésre méltónak tartja, hogy a szociáldemokrata párt által vezetett ellenzéki tömb annak ellenére is nyerésre áll, hogy vezetője, Stefan Löfven nem parlamenti politikus, hanem a szakszervezet világából érkezett.
Ő építette újjá a pártot a 2006-os megsemmisítő választási vereség után. A Fredrik Reinfeldt kormányfő Mérsékelt Pártja által vezetett kormánykoalíció számára az volt a mostani választás tétje, hogy sikerül-e harmadik ciklusra is hatalmon maradnia és az elmúlt nyolc év alapvetően piacbarát politikáját kiteljesítenie.
A közvélemény-kutatást 1575 ember megkérdezésével készítették.