„Amikor Nemmouche nem énekelt, kínzott”

A május 24-én elkövetett brüsszeli merénylet francia gyanúsítottja feltehetőleg túszokat kínzott Szíriában.

MNO
2014. 09. 07. 15:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nicolas Hénin, a Le Point című politikai hetilap munkatársa az újság honlapján szombaton közzétett interjúban elmondta, hogy Nemmouche előállítása után a televíziókban közzétett felvételek alapján azonnal felismerte volt fogvatartóját, és arról tájékoztatta az illetékes hatóságokat.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter megerősítette, hogy a rendőrség továbbította az igazságszolgáltatási szerveknek azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján feltételezhető, hogy Nemmouche túszokra vigyázott Szíriában.

Az újságíró részletesen beszámol Nemmouche személyiségéről és brutalitásáról, aki 2013 júliusa és decembere között a Szíria északi részén található Aleppo börtönné átalakított kórházában a foglyok, köztük nyugati túszok őrzésével volt megbízva, akiket rendszeresen megkínzott.

„Amikor Nemmouche nem énekelt, kínzott. Egy kisebb, franciákból álló csoporthoz tartozott, akik a szomszédos cellákban őrzött, mintegy ötven szíriai foglyot rendszeresen terrorizálták. Esténként kezdődtek az ütlegelések abban a szobában, ahol engem is kihallgattak. A kínzás egész éjjel folytatódott a hajnali imáig” – állította a volt francia túsz.

A Le Point hangsúlyozta, hogy ennek az értesülésnek titokban kellett volna maradnia az Iszlám Állam radikális iszlamista szervezet által Szíriában fogvatartott mintegy húsz nyugati túsz életének védelmében. A lap azonban szombat délben a gyors közlés mellett döntött, miután a Le Monde című napilap reggel nyilvánosságra hozta az értesülést.

A belga határnál, az észak-franciaországi Roubaix-ban lakó, francia–algériai kettős állampolgárságú, 29 éves Mehdi Nemmouche-t május 30-án tartóztatták le a vámőrök egy rutinellenőrzés során Marseille-ben, amikor leszállt az Amszterdamból érkező menetrendszerű buszról. Az előállításkor találtak nála egy Kalasnyikov gépfegyvert és egy töltött revolvert. Ilyen fegyvereket használt a tettes a brüsszeli támadásban, amelyben meghalt egy izraeli házaspár, valamint a múzeum egy belga férfi alkalmazottja és egy önkéntes dolgozója, egy francia nő. A nyomozók a gyanúsított csomagjában egy fényképezőgépben egy negyven másodperces videofelvételt is találtak, amelyben egy hang, amely feltehetőleg Nemmouche-é, magára vállalja a merényletet.

A férfit július végén Franciaország kiadta Belgiumnak, ahol vád alá helyezték, és jelenleg előzetes letartóztatásban van. Szeptember 12-én kell megjelennie a nyomozó hatóság előtt, ahol a letartóztatása meghosszabbításáról fognak dönteni.

A feltételezett merénylő az elmúlt években öt alkalommal töltött hosszabb-rövidebb időt rablásért francia börtönökben, ahol egyre radikálisabb nézeteket kezdett vallani. Szabadulása után három héttel, 2013 elején utazott Szíriába, ahonnan március 18-án érkezett vissza Európába, a frankfurti repülőtéren a német hatóságok ki is hallgatták, majd elengedték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.