Csendes diplomáciával arattak sikert a szocialisták

A venezuelai kormánynak elérte a néhai Hugo Chávez elnök vágyott célját.

TK
2014. 09. 12. 9:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Venezuela jelöltségének megerősítésére egy New Yorkban, zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson került sor még július 23-án – mondta el Amin Cruz, aki az ülésen elnökölt.

Amikor Chávez 2006-ban megpróbálta megszerezni a térség támogatását, az Egyesült Államoknak sikerült megtorpedóznia a tervet. Washington most egyelőre csendben maradt.

Venezuelának az ENSZ közgyűlésében a jövő hónapban titkos szavazáson meg kell még szereznie a voksok kétharmadát, hogy tényleg bekerüljön a BT-be, de régiós ellenjelölt nélkül jó esélye van rá – mondják elemzők, akik szerint ha ez történik, éles hangú vitákra kell számítani a testületben a venezuelai és az amerikai diplomaták között.

A venezuelai külügyminisztérium nem volt hajlandó megerősíteni vagy cáfolni a hírt, és még azt sem jelentette be nyilvánosan, hogy megpályázott egy nem állandó helyet a tíz közül.

Legutóbb, 2006-ban 47 eredménytelen szavazás volt a Közgyűlésben Venezuela BT-tagságáról, s végül vissza kellett lépnie egy kompromisszumos jelölt, Panama javára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.