Dzsihadista merénylettől tartanak a Vatikánban

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a római Szent Péter téren és a Vatikán környékén.

KG
2014. 09. 20. 10:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újság információi szerint a biztonsági szint megemelését az olasz hatóságok két arab férfi lehallgatott telefonbeszélgetését követően rendelték el. Az olasz titkosszolgálat csupán annyit hozott nyilvánosságra, hogy a két férfi – akik közül az egyik nyolc hónappal ezelőtt még Olaszországban tartózkodott – telefonon beszélt egymással. A beszélgetés során „demonstratív akciót” említettek a Vatikánban.

A biztonsági intézkedéseket szerdától erősítették meg, amikor a Szent Péter téren Ferenc pápa általános audienciát tartott több tízezer ember részvételével. Szigorították a Szent Péter térre belépők ellenőrzését, amelyet a tér oszlopai között felállított fémdetektorokkal is végeznek. Növelték a téren nappal és éjszaka is járőröző olasz csendőrök és rendőrök számát. Az egyenruhások mellett emelték a biztonságot civilben felügyelő olasz rendőrök számát, akik elvegyülnek a hívők és turisták csoportjai között – írta a Corriere. A Vatikánvároshoz tartozó, de Olaszországgal határos Szent Péter tér területére belépők ellenőrzése az olasz hatóságok feladata, amiként a Vatikánt övező olasz terület felügyelete is.

Federico Lombardi szentszéki szóvivő  szerint a Vatikánba nem érkezett rendkívüli fenyegetés, és Ferenc pápa sem változtatott eddigi szokásain. A Corriere ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy az egyházfő vasárnap Albániába, november végén Törökországba látogat, ahol szintén kiemelt figyelem kíséri a biztonságát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.