Ebola: a taxik a terjedés melegágyai

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a következő hetekben újabb ezrek betegedhetnek meg.

NT
2014. 09. 08. 18:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzetközi szervezet közleményében azt írta, hogy a motorkerékpáros és a hagyományos taxik „a vírus terjedésének a melegágyai” Libériában, ahol az ebola elleni hagyományos intézkedések eddig „nem bizonyultak elegendőnek” .

A WHO szerint a segélyszervezeteknek jelentősen fokozniuk kell a járvány terjedésének megfékezését célzó erőfeszítéseiket Nyugat-Afrikában. A legfrissebb információk szerint eddig 1871 megbetegedést regisztráltak Libériában, ebből 1089-en életüket vesztették.

Justine Greening brit nemzetközi fejlesztési miniszter eközben bejelentette, hogy Nagy-Britannia katonai és humanitárius szakértőket küld Sierra Leonéba, hogy hozzanak létre egy járványügyi központot a betegség által sújtott országban. A 62 ágyas létesítmény a tervek szerint nyolc héten belül megkezdi a működését a főváros, Freetown közelében.

Hivatalos adatok szerint eddig közel kétezer-egyszázan haltak meg a kór okozta betegségben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A vírus eddig csaknem négyezer embert betegített meg.

Ez a legsúlyosabb ebolajárvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban, Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt.

A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az ebolavírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.