Olyanok, mint az elefántok: lassan tanulnak, de gyorsan felejtenek. Így fordulhatott elő, hogy az MSZP–SZDSZ utódpártjainak 2010 után idén is sikerült összehozniuk a polgári oldal kétharmadát, és jó úton haladnak egy történelmi léptékű önkormányzati választási vereség felé. Négy év kevés volt nekik, hogy legalább a saját hibáikból tanuljanak, sőt, láthatóan azt is elfelejtették, mik voltak a legellenszenvesebb tulajdonságaik, amelyek miatt a választók hátraküldték őket a vokálba. Így hát újra és újra elkövetik régi bűneiket. Az egyik ezek hosszú sorában: külföldi lejárató kampány szervezése, gerjesztése Magyarország ellen, lehetőség szerint szankciókkal dúsítva. Vérmérséklet kérdése, ki minek tartja ezt: óvodásokra jellemző árulkodásnak, netán hazaárulásnak. Egy-egy külföldi lapba beszuszakolt Heller Ágnes-cikket, Konrád György-intelmet, Schiff András-szösszenetet akár jogos aggodalomnak is tekinthetnénk, ha lenne bennük némi igazságmag. (Nem jellemző.) Ám amikor magyar szocialisták által kiosztott sorvezető alapján hazugságokkal, csúsztatásokkal teli Tavares-jelentés készül, európai parlamenti határozat ítéli el hazánkat, a nekünk járó fejlesztési források befagyasztásával, netán uniós szavazati jogunk felfüggesztésével fenyegetnek minket, akkor azt nehéz csupán árulkodásnak tekinteni.
Nem először lebegtetik meg hazánk szavazati jogának felfüggesztését, de eddig legalább magyar emberek szájából erre irányuló kérés, óhaj nemigen hangzott el. Egészen keddig, amikor is Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) vezetője Strasbourgban az Európai Parlament liberális frakciójának szeánszán azt szorgalmazta: az unió lépjen fel végre Magyarország ellen, és „bátran használja” az európai szerződés 7-es cikkelye szerinti eljárást. A 7-es cikkely alapján felfüggeszthetnék hazánk szavazati jogát, ami – talán Kapronczay is belátja – súlyosabb hátrányt okozna az országnak, mint amit a magyar kormány okozott például a 35 évesen nyugdíjba vágyó rendvédelmi dolgozóknak, akiket az „autokrata” rezsim megfosztott ettől a „szabadságjoguktól”. Jó lenne tudni, mire gondolt a TASZ-vezető, amikor szankciót kért a hazájára (vagy aminek ő ezt a helyet tekinti). A kutya sem piszkít a házába. Felteszem, Kapronczay Stefánia haragszik, amiért kormányzati vizsgálat indult a norvég „civil” pénzcsapokból hozzájuk is ömlő tízmilliók ügyében. Meg azért, mert cikkek sora született a TASZ rejtélyes, tengerentúli szponzorairól, akik e „jogvédő” szervezeten keresztül próbálnak bizonyos, normálisnak nehezen nevezhető életvezetési formákat elterjeszteni Magyarországon. Szerencsére nem túl sikeresen. (És még dühösebb lesz, ha viszontlátja a TASZ és az ombudsmani hivatal egyik főosztályvezetője közti meghitt levelezést mai lapszámunkban.)
Kapronczayéknak rossz, az országnak viszont jó hír, hogy mostanában nem valószínű semmilyen szankció, szavazatmegvonás: a jelek szerint az unió is ráunt a Magyarországgal való szkanderezésre, Brüsszel most nagyobb fába, Oroszországba vágta a fejszéjét. (A liberális frakció keddi ülése is harsány oroszozásba torkollott, amelyből egy másik hazánkfia, az egykori közrádiós Mong Attila is kivette a részét: „Putyin-stílusúnak” titulálta Orbán Viktort.)
A magyar balliberális szféra által megrendelt, egyre fáradtabb külföldi ejnyebejnyékből, a Charles Gati-féle „egyéb” hatalomváltási megoldásokból nem lett semmi. Ideje valami újat kitalálniuk.
