Tohti pénteken lezárult nyilvános perét követően rövid időn belül hirdették ki az elsőfokú ítéletet a Hszincsing-Ujgur autonóm terület székvárosának, Urumcsinak a bíróságán. A férfi ügyvédje, Li Fang-ping, aki „teljességgel elfogadhatatlannak” nevezte a verdiktet, azt nyilatkozta, védence fellebbezni fog. Mint mondta, a szokatlanul súlyos ítélet szövege egyértelműen utalt az ügy „átpolitizáltságára”. A fővárosi nemzetiségi képzésért felelős Mincu Egyetem volt tanárát két ügyvéd is védte. A bíróság előtt maga is megszólalhatott, és kijelentette, korábban a nyilvánosság előtt is ellenezte a szeparatizmust és az erőszakot.
A 44 éves Ilham Tohti hosszú évek óta a muszlim vallású ujgur nemzetiségiek jogaiért kiálló aktivista hírében állt. Az ellene felhozott vád szerint azonban saját honlapján a régió függetlenségét támogató nézeteket hirdetett, az egyetemen pedig „szeparatista csoportot” alakított, „személyazonosságát elfedve”. Az ügyészek azt állították, hogy lázító és felforgató tevékenységet folytatott, összejátszott a külföldön működő, Hszincsiangnak Kelet-Turkesztán néven önállóságot követelő erőkkel, ezzel súlyosan megsértve a nemzetbiztonságot és a társadalmi stabilitást. Tohti korábban a Szabad Ázsia Rádiónak nyilatkozva tagadta, hogy valaha is terrorista szervezetekkel szövetkezett volna. Mint fogalmazott: az ujgurok területi autonómiájáért mindig békés eszközökkel küzdött.
Az ügyvédek nyilatkozata szerint Tohti azt mondta, hogy az ellene valló diákokat, akik önkéntesként dolgoztak a weblapjánál, minden valószínűség szerint megfélemlítették. Az ujgur értelmiségi ügyét világszerte élénk figyelem kíséri, az Egyesült Államok, az Európai Unió és az emberjogi szervezetek többször is a férfi szabadon engedését követelték kilenc hónapos fogva tartása időszakában. Kínában az elmúlt hónapokban súlyos, helyenként több tucat halálos áldozatot követelő terrorcselekményeket követtek el, amelyekért a hatóságok szerint Hszincsiangban, de az ország más területein is ujgur szakadárok, vallási szélsőségesek és felbujtóik a felelősök. A térségben fokozták az ellenőrzéseket, a rendőrségi rajtaütéseket, és felgyorsították a bírósági munkát és jellemzően súlyos ítéleteket hoztak.