Észak-Nigéria egyik legfontosabb városát készülnek lerohanni

Teljesen bekerítették Maidugurit a Boko Haram nevű szélsőséges iszlamista szervezet fegyveresei.

SZN
2014. 09. 11. 20:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábbi magas rangú civil és katonai tisztségviselőkből és falvak polgármestereiből álló testület közölte: a Boko Haram nyilvánvaló célja, hogy mielőbb bevegye Maidugurit, az északkelet-nigériai Borno állam fővárosát.

A szélsőséges csoport hetek óta heves harcokat vív a nigériai biztonsági erőkkel Borno és a szomszédos Yobe államok területén.

Szemtanúk arról számoltak be, hogy a Boko Haram fegyveresei ellenőriznek egy, az ország Kamerunnal határos északkeleti részén kiépített, mintegy ötven kilométer hosszú útszakaszt, amely több, az iszlamisták által elfoglalt város közelében fekszik.

Szeptember elején a szélsőségesek lerohanták a 270 ezer lakosú, Nigéria északkeleti részén fekvő Bama városát, a harcokban sokan meghaltak és ezrek menekültek el otthonaikból. A hadsereg korábban azt állította, hogy katonái visszafoglalták a települést, de ezt szemtanúk cáfolták.

A Boko Haram nemrég ugyancsak elfoglalta a Bamához hasonló lakosságszámú Gwoza városát, és Abubakar Sekau, a terrorszervezet vezetője – az iraki iszlamista szélsőségesek példáját követve – augusztus végén iszlám államot kiáltott ki a csoport által elfoglalt északkelet-nigériai területeken.

A saría (iszlám jogrendszer) radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram évek óta folytat fegyveres küzdelmet Nigéria északi részén. A Human Rights Watch jogvédő szervezet becslései szerint a csoport tagjai legalább kétezer civil lakossal végeztek az év eleje óta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.