A török tévék legfrissebb jelentése szerint a török hatóságok a feszült helyzet nyomására elkezdték beengedni az országba a menekülteket.
Az IÁ az utóbbi hetekben 21 falut kerített a hatalmába a török határ mentén fekvő Ain-el-Arab szíriai város környékén. Maga Ain-el-Arab (kurdul Kobane) még az úgynevezett kurd népi egységek ellenőrzése alatt áll. A zömmel nőkből és gyerekekből álló tömeg a határtól 20 kilométerre lévő Dikmetas török faluval szemben gyűlt össze a szíriai oldalon.
Egy szemtanú a Reutersnak nyilatkozva elmondta, hogy csütörtökön napközben még mintegy háromezren voltak a kurdok a határnál, de mivel a török hatóságok akkor még nem engedték be őket, a hideg éjszaka miatt sokan – legalább éjszakára – visszatértek falujukba. Péntek reggel török területen mintegy száz ember tüntetett amiatt, hogy a hatóságok nem engedik be az országba a menekülteket. A biztonsági erők könnygáz bevetésével oszlatták szét a kisebb tömeget. Ahmet Davutoglu török miniszterelnök utasította a határ menti tartományok kormányzóit, hogy sokszorozzák meg a határ szíriai oldalán várakozó menekültek segélyezését. A kormányfő hozzátette, hogy Ankara elsősorban Szírián belül akar segíteni a lakosoknak.
Megkezdődtek a francia légicsapások pénteken Irakban, egy nappal az után, hogy Francois Hollande francia elnök engedélyezte a francia légierő bevetését az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistái ellen.
„Ma reggel 9 óra 40 perckor a Rafale gépeink végrehajtották az első légicsapást az Iszlám Állam nevű szervezet terroristáinak egyik logisztikai raktára ellen Irak északkeleti részén. A célpont teljesen megsemmisült” – közölte a francia elnöki hivatal. A közlemény szerint a katonai akciók folytatódnak a következő napokban. „A parlamentet a jövő héten a miniszterelnök tájékoztatni fogja erőinknek az iraki fegyveres erők és a pesmergák (kurd harcosok) melletti kötelezettségvállalása feltételeiről, amelynek célja az Iszlám Állam meggyengítése és az iraki szuverenitás helyreállítása” – olvasható az elnöki kommünikében.