Feldühödtek, nem engedték felszállni a belügyminisztert

Az emberek szerint ő tehet róla, hogy állandóan késnek a gépek.

NT
2014. 09. 17. 21:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy kedden közzétett videofelvétel tanúsága szerint az állandó késésekkel és járattörlésekkel elégedetlen utasok egy csoportja megakadályozta, hogy Rehman Malik volt belügyminiszter felszálljon a rá várakozó repülőgépre. A csoport tagjai visszazavarták a politikust a terminál épületébe, miközben azt kiáltozták, hogy szégyellje magát.

A Pakistan International Airlines (PIA) pakisztáni állami légitársaság Karacsiból induló járata végül Malik nélkül szállt fel.

Az egykori tárcavezető azzal védekezett, hogy nem ő volt a felelős a késésért. „Kit kellene hibáztatni a késésért? A PIA-t vagy engem? Nyilvánvalóan a PIA-t” – írta Twitter-üzenetben. Malik 2013-ig miniszteri posztja mellett az iszlámábádi szenátus tagja is volt.

A PIA egyelőre nem kommentálta a történteket, az állami légitársaságot azonban rendszeresen bírálják amiatt, hogy fontos politikusok időrendjéhez szabja a járatai indítását, és emiatt a többi utasnak gyakran órákat kell várakoznia a repülőtereken.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.