Hölvényi: Milliók élete forog kockán Irakban

Az iraki válság kezelése, az ottani keresztények megmentése nem vallási kérdés – emelte ki a KDNP-s EP-képviselő.

VZ
2014. 09. 17. 21:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Bár ma Irakban a keresztények szenvedik el a legnagyobb üldöztetést, nem keresztény emberek tömegei is kénytelenek elmenekülni az országból. Az iraki válság kezelése tehát nem vallási vagy etnikai kérdés, hiszen milliók élete forog kockán” – állapította meg Hölvényi.

A képviselő idézte a Nemzetközi Karitász adatait, miszerint immár 1,2 millióra rúg a keresztény és nem keresztény menekültek és áldozatok száma a térségben, akik az Iszlám Állam barbár terjeszkedése következtében kényszerülnek elhagyni hazájukat.

A szélsőséges iszlám terjedése a térségben Hölvényi szerint az iraki keresztények végleges elüldözését jelenti, és annak következtében „egy ősi, kétezer éves keresztény kultúra tűnhet el a föld színéről”.

A néppárti EP-képviselő úgy fogalmazott, hogy napjaink legsúlyosabb emberi tragédiája zajlik Irakban, ahol milliókat létükben fenyegető kérdésre kell sürgős nemzetközi és európai választ adni, és Európának „bátorságot és elszántságot kell mutatnia a térség menekültjeivel szemben”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.