Kerry széles koalíciót hozna létre az IÁ ellen

A Fehér Ház és a Pentagon is elismerte, hogy az Egyesült Államok hadban áll az Iszlám Állammal.

WL
2014. 09. 12. 21:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nyugodt vagyok afelől, hogy ez egy széles alapokon nyugvó koalíció lesz, benne arab és európai országokkal, az Egyesült Államokkal és másokkal” – mondta Kerry pénteken Ankarában, a török vezetőkkel folytatott tárgyalásai után, amelyekre közel-keleti körútja keretében kerített sort. Megismételte ugyanakkor azt az álláspontját, hogy nem lenne helyes dolog Iránt is bevonni ezekbe az erőfeszítésekbe. Ez utóbbira Franciaország tett javaslatot.

Francois Hollande francia elnök az iraki Kurdisztánban tett látogatásán jelentette be, hogy hétfőn Párizsban konferenciát rendeznek az IÁ szélsőségesei elleni nemzetközi fellépés összehangolására. Egy, a szervezésben részt vevő francia tisztségviselő pedig Párizsban azt közölte, hogy országa Washington elutasító álláspontja ellenére is kész meghívni Iránt az értekezletre.

Az amerikai külügyminiszter Ankarában az újságíróknak azt mondta, a véleménye az, hogy Iránnak nincs helye ott, tekintettel arra a támogatásra, amelyet Bassár el-Aszad szíriai elnöknek nyújt a megdöntéséért harmadik éve harcoló lázadókkal szemben.

Kerry megfigyelők szerint azért utazott Ankarába, hogy rávegye a NATO-tag Törökországot az IÁ elleni koalícióhoz való csatlakozásra. Tárgyalásai után azonban azt mondta, korai lenne még kiteregetni, hogy az egyes országok milyen szerepet vállalnak a Washington által az IÁ ellen létrehozni tervezett koalícióban.

Utóbbi kijelentésével nyilvánvalóan elsősorban a török hozzájárulás mikéntjének kérdésére utalt, miután egy török kormányzati forrás csütörtökön megerősítette, hogy országa nem fog részt venni az Egyesült Államok vezette koalíció iraki és szíriai hadműveleteiben.

Az amerikai külügyminiszter csütörtökön Dzsiddában tíz arab országtól, köztük Szaúd-Arábiától kapott ígéretet arra, hogy alkalmi koalícióra lépnek az Egyesült Államokkal az Irakban és Szíriában előrenyomuló szélsőséges szervezet, az IÁ ellen. A tanácskozáson Törökország képviselője is jelen volt, de nem írta alá a közös nyilatkozatot.

A Szíriával és Irakkal hosszan határos Törökország feltűnően húzódozik attól, hogy elkötelezze magát az új katonai koalícióban való részvétel mellett. Ankarát súlyosan aggasztja a dzsihadisták által június elején az észak-iraki Moszulban túszul ejtett 46 állampolgárának sorsa. Emellett tart attól, hogy az IÁ elleni összehangolt hadműveletek hatására újabb szíriai menekülthullám zúdulna Törökországra, amely már így is 1,2 millió menekültet fogadott be a szíriai polgárháború 2011-es kezdete óta.

Kerry ankarai sajtótájékoztatóján nem vettek részt török tárgyalópartnerei. Ahmet Davutoglu török kormányfő ugyanakkor a Kanal 24 török televíziónak adott élő interjúban azt mondta, az amerikai kezdeményezés „szükséges, de nem elegendő ahhoz, hogy politikai stabilitást teremtsen” a térségben.

A Fehér Ház és a Pentagon is elismerte pénteken, hogy az Egyesült Államok hadban áll az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezettel.

Egy nappal korábban John Kerry külügyminiszter bírálatok kereszttüzébe került, amikor egy tévéinterjúban azt állította, hogy a „háború” az adott esetben helytelen meghatározás, s hogy valójában egy nagyon jelentős „terrorelhárítási művelet” zajlik. Amerikai törvényhozók rámutattak, hogy ez a definíció nem felel meg Barack Obama azon bejelentett szándékának, hogy megsemmisítse a terrorszervezetet, és azt állították, hogy a diplomáciai szolgálat vezetője szóhasználatával megpróbálta elbagatellizálni a konfliktust.

Josh Earnest, az elnöki hivatal és John Kirby ellentengernagy, a védelmi minisztérium szóvivője pénteken egybehangzóan leszögezte, hogy miként az al-Kaidával és annak társszervezeteivel, az Egyesült Államok az Iszlám Állammal is hadban áll.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.