Kiürítették a londoni Luton repülőteret

Egy gyanús csomag miatt kiürítették a magyarországi járatok által is használt londoni Luton repülőteret.

WL
2014. 09. 08. 15:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A repülőtér szóvivője arról számolt be, hogy a csomagot az utasbiztonsági zónában fedezték fel. A repülőteret működtető vállalat honlapján azt írták, hogy az utasok és a dolgozók biztonságának garantálása érdekében döntöttek a terminál evakuálásáról.

A tájékoztatás szerint minden, a lutoni nemzetközi repülőtérre érkező járatot felfüggesztettek, a létesítményt a közúti forgalom elől is lezárták, és az este felrobbantották a gyanús csomagot, amelyről a rendőrség utólag azt közölte, hogy nem jelentett veszélyt. Letartóztatás nem történt.

A Londontól 35 kilométerre északra fekvő Lutonra érkeznek járatok Budapestről is. A Wizz Air diszkont légitársaság és az EasyJet brit fapados társaság is indít járatokat a magyar fővárosból a lutoni reptérre, amely egyike a Londont kiszolgáló öt nemzetközi légikikötőnek. A lutoni a szigetország ötödik legnagyobb forgalmú repülőtere, a tavalyi évben 9,7 millió utast fogadott.

A brit kormány nemrégiben emelte a második legmagasabb szintre a terrorkészültségi szintet. David Cameron miniszterelnök szerint az intézkedést az indokolja, hogy közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára az Iszlám Állam nevű, Irakban és Szíriában előretörő szélsőséges milícia brutalitása.

A budapesti repülőtér tájékoztatási oldala (Bud.hu) szerint hétfőn 22.00-kor indul Lutonba a Wizz Air eredetileg 18.25-re kiírt járata.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.