Megint bombázták az Iszlám Állam állásait

Főként a dzsihadista szervezet ellenőrzése alatt lévő olajlétesítményekre mért csapásokat az USA és szövetségesei.

MD
2014. 09. 26. 10:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A londoni székhelyű emigráns szervezet megjegyzi: két nap alatt ez már a második eset, hogy az amerikai vezetésű koalíció gépei lövik ezeket a létesítményeket a keleti Deir-ez-Zór tartományban és az északkeleti Haszakában.

A tartományban legalább két célpontot ért légicsapás péntekre virradó éjjel – tette hozzá Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója, de azt nem tudta megmondani, hogy a támadásoknak voltak-e áldozataik.

Az emberjogi megfigyelők értesülése szerint péntek reggel csapások érték az IÁ egy parancsnoki központját és több más állását a szintén Deir-ez-Zór tartománybeli el-Majádín külvárosában.

A koalíciós erők szíriai légi hadműveleteinek keddi kezdete óta legalább 140 dzsihadista és 13 civil vesztette életét az OSDH adatai szerint. Az olajlétesítmények elleni támadások célja az Iszlám Állam egyik fő jövedelemforrásának elapasztása. A dzsihadisták, akik több olajfinomítót tartanak ellenőrzésük alatt Irakban és Szíriában, szomszédos országokban lévő közvetítőknek kicsempészik az olajat, szakértők szerint akár napi 1-3 millió dollárt is szerezve így.

Már több mint háromezer európai csatlakozott a Szíriában és Irakban harcoló szélsőséges iszlamista milíciákhoz – mondta pénteken BBC-nek az Európai Unió terrorellenes koordinátora. Gilles de Kerchove kijelentette azt is, hogy az Iszlám Államra mért légicsapások növelhetik a megtorló terrortámadások kockázatát Európában. Kerchove közölte: az általa említett, háromezret meghaladó szám vonatkozik azokra az európaiakra is, akik valamikor megfordultak a térségben, de már hazatértek, vagy a szíriai és iraki harcokban meghaltak. Hozzátette: nem biztos, hogy az adat teljesen pontos, de nagy valószínűséggel „már háromezer felett járunk”. „Ez figyelemre méltó, hatalmas és példátlan szám, korábban ennek a közelében sem jártunk” – fogalmazott.

Kerchove szerint „nem robbanásszerű, de folyamatos” a szíriai és iraki dzsihadistákhoz csatlakozó európaiak számának növekedése. Az EU-szakértő szerint ebben szerepe lehetett annak, hogy az Iszlám Állam az általa ellenőrzött területeket külön „kalifátusnak” deklarálta, mivel „akik ebben hisznek, azok valószínűleg minél hamarabb csatlakozni akartak”.

Arra a kérdésre, hogy az Iszlám Államra és más szélsőséges szervezetekre mért légicsapások nem növelik-e a megtorló terrortámadások kockázatát, Kerchove kijelentette: be kell látni, hogy ez a kockázat növekszik. Példaként említette, hogy az Iszlám Állam már meg is fenyegette Franciaországot, majd egy francia állampolgárt Algériában a minap elraboltak és meggyilkoltak, vagyis „már be is váltották, amit bejelentettek”.

Ráadásul nemcsak az Iszlám Államtól kell tartani, hanem más, rivális terrorszervezetektől, mindenekelőtt az al-Kaidától is. Az Iszlám Állam előretörése ugyanis európai terrortámadásokra késztetheti az al-Kaidát, csak azért, hogy megmutassa, változatlanul számolni kell vele is – mondta Kerchove. Az EU terrorellenes koordinátora szerint a hadi koalícióban részes országoknak ezért értékelniük kell a kockázatokat, és intézkedéseket kell tenniük állampolgáraik védelmére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.