A közép-afrikai Kongói Demokratikus Köztársaságban, amely viszonylag távol található a jelenlegi ebolajárvány gócpontjának számító Nyugat-Afrikától, a vérzéses láz eddig 35 halálos áldozatot szedett. Szakértők szerint az országban nem a nyugat-afrikai térségből ismert kórokozó, hanem a vírus egy másik válfaja ütötte fel a fejét, és a járvány csupán egy kisebb, a külvilágtól relatíve elzárt térséget érint.
Az ebolajárvány által leginkább sújtott Libéria tisztségviselői csütörtökön azt mondták, már annyian mutatják a vérzéses láz tüneteit, hogy legalább ezer kórházi ágyra van szükségük az elkülönített osztályokon. A WHO megerősítette, hogy a nyugat-afrikai ország fővárosában, Monroviában mindössze 240 kórházi fekvőhely áll az orvosok rendelkezésére, további 260-at hamarosan üzembe helyezhetnek, ez azonban a szükségesnek még így is csupán a fele.
Libéria pénzügyminisztere csütörtökön azt mondta, országa láthatatlan ellenséggel áll harcban. Korábban Brownie Samukai, a nyugat-afrikai ország védelmi minisztere az ENSZ Biztonsági Tanácsának e heti ülésén nemzetközi segítséget sürgetett a járvány leküzdésére, és azt hangoztatta, hogy a vírus országa létét fenyegeti.
A Nemzetközi Valutaalap csütörtökön közölte, hogy Libériában és Sierra Leonéban 3,5 százalékponttal, Guineában pedig 1,5 százalékponttal csökkenhet a növekedés üteme az ebola miatt. A nyugat-afrikai országokban az eddigi legsúlyosabb ebolajárvány olyan kulcsfontossági ágazatokat bénított meg, mint a bányászat, a mezőgazdaság és a szolgáltatói szektor.
Az IMF azt is közölte, hogy a járvánnyal való küzdelem országonként 100-130 millió dolláros (24-31 milliárd forint) lyukat ütött a három állam költségvetésén. Az IMF szóvivője azt mondta, a szervezet egyeztet a három ország hatóságaival a pótlólagos finanszírozás biztosításával kapcsolatban.
A WHO legfrissebb adatai szerint Nyugat-Afrikában szeptember hatodikáig mintegy 2300-ra nőtt az ebolajárvány halálos áldozatainak száma. Összesen 4293-an fertőződtek meg a vírussal. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy miközben a járvány március óta terjed az érintett országokban – Guineában, Sierra Leonéban és Libériában –, a megbetegedések mintegy fele az elmúlt három héten történt.