Menekül az ENSZ a Golán-fennsíkról

Pontos részleteket nem közöltek, és kivonulást emlegetnek.

LM
2014. 09. 15. 19:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az AFP francia hírügynökség által készített egyik fénykép tanúsága szerint a kéksisakosok a fennsík izraeli ellenőrzés alatt álló részére távoztak. A békefenntartók hosszú konvoja nyugat felé indulva átszelte az 1974-ben létrehozott ütközőzónát, eltávolodva így attól az övezettől, ahol hetek óta heves harcok folynak a szíriai kormányerők és a felkelők között.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) információi szerint a jelenleg a Bassár el-Aszad ellen harcoló csapatok – köztük az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő iszlamista an-Nuszra Front – kezén van a Golán-fennsík szíriai ellenőrzés alatt álló részén található Kuneitra tartomány egésze.

Az ENSZ egyelőre nem közölt részleteket a kéksisakosok visszavonulásának okáról és pontos mértékéről. Farhan Haq, a világszervezet helyettes szóvivője az amerikai hírügynökségnek hétfőn azt mondta: nem hiszi, hogy minden egyes ENSZ-állást kiürítenének. „De nyilvánvalóan romlott a helyzet a terület jelentős részén, így sok helyről ki kellett vonulnunk” – tette hozzá. Az utóbbi hetekben az an-Nuszra többtucatnyi ENSZ-katonát ejtett fogságba egy időre.

A világszervezetnek a Golán-fennsíkon 40 évvel ezelőtt létrehozott megfigyelő missziója (UNDOF) jelenleg 1223 katonából áll, akik Írországból, Hollandiából, a Fidzsi-szigetekről, a Fülöp-szigetekről, Indiából és Nepálból érkeztek. Küldetésüket nemrég meghosszabbították az év végéig.

Az izraeli hírekre specializálódott Aurora spanyol hírportál hétfői jelentése szerint a biztonsági helyzet „gyors romlása” miatt az UNDOF parancsnoksága is kivonult eddigi szíriai főhadiszállásáról. A Damaszkusztól délnyugatra található Fovar tábor körüli területet már egy ideje majdnem teljesen a felkelők birtokolják. A misszió vezetését az Izrael területén található Civani táborba helyezték át.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.