Mubarak pere nyúlik, mint a rétestészta

Nem döntöttek szombaton Hoszni Mubarak volt egyiptomi államfő perében, az ítélethirdetés új időpontjaként november 29-ét jelölték meg.

BuL
2014. 09. 27. 16:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mubarak, Habíb el-Adli volt belügyminiszter és a volt elnök hat tanácsadója ellen egyebek mellett az a vád, hogy bűnrészesek több száz békés demonstráló meggyilkolásában. A bíróságnak egyebek mellett arról kell állást foglalnia, hogy Mubarak 2011-ben elrendelte-e több mint 800 tüntető meggyilkolását a három évtizedes uralmának véget vető 18 napig tartó felkelés során.

A bíró a szombati meghallgatás elnapolása előtt közölte, hogy nem tudták befejezni a 160 ezer oldalra rúgó bizonyítékok áttekintését.

A 2011 januárjában kirobbant forradalom által lemondásra kényszerített Mubarak és két fia, továbbá Huszein Szálem szökésben lévő üzletember ellen ezen kívül egy korrupciós ügyben is eljárás folyik. A vádpontok között szerepel közpénzek pazarlása és az, hogy Egyiptom számára kedvezőtlen gázügyleteket kötöttek Izraellel, amelyek keretében a világpiacinál jóval alacsonyabb áron nagy mennyiségű földgázt szállítottak a zsidó államnak.

Az egyiptomi sajtóban az évszázad perekén emlegetett eljárásban első fokon Mubarakot és Adlit huszonöt év szabadságvesztésre ítélték, de 2013 februárjában a kairói semmítőszék a per újratárgyalását rendelte el.

Számos mozgalom előre bejelentette, hogy szombaton tömegesen az utcára vonul, mert attól tartanak, túl enyhe ítélet születik, vagy esetleg még szabadlábra is helyezik a megbuktatott elnököt. A tárgyalás helyszínéül szolgáló kairói rendőr akadémia előtt mindazonáltal alig több mint százan gyűltek össze, a legtöbben azért, hogy a három évtizeden át hatalmon lévő autokrata elnök azonnali szabadlábra helyezéséért demonstráljanak.

A fokozott rendőri jelenlét ellenére a 86 esztendős exelnök kivégzését követelő tüntetőknek sikerült utat törniük a Mubarak-pártiakhoz, és ezt követően heves verekedés tört ki a két tábor között. A biztonságiak tucatnyi embert őrizetbe vettek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.