Navracsics és társai nehéz vizsga előtt

Kezdődik az idei uniós tisztújítási folyamat politikai szempontból legizgalmasabb és egyben leglátványosabb szakasza.

A hétfői nyitónapon délután a környezetpolitikai, tengerügyi és halászati területre jelölt máltai Karmenu Vella, valamint a svéd Cecilia Malmström (kereskedelem), este pedig a horvát Neven Mimica (nemzetközi együttműködés és fejlesztés), valamint a német Günther Oettinger (digitális gazdaság és társadalom) találkozik az EP-képviselőkkel.

Az uniós tisztújítási folyamat első – és a továbbiakat nagyban meghatározó – állomása a májusi EP-választás volt. Újdonságerejét az adta, hogy előzőleg az EP-ben képviselt nagy pártcsaládok sorra megnevezték csúcsjelöltjüket, akit választási győzelem esetén az Európai Bizottságnak, az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének az elnöki posztjára szánnak.

A választás kimenetele nem igazolta az európai szociáldemokraták reményeit: a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppárt a korábbinál kisebb arányban ugyan, de még így is újra megszerezte a relatív első helyet az elnyert EP-mandátumok tekintetében. Így nem Martin Schulzot, a szociáldemokraták német csúcsjelöltjét, hanem Jean-Claude Juncker volt luxemburgi kormányfőt jelölték a tagországok vezetői, majd választotta meg az EP európai bizottsági elnöknek. Schulz kárpótlásként újra EP-elnök lett.

Ezután Junckernek a többi 27 tagország jelöltje között el kellett osztania a feladatköröket. A megválasztott bizottsági elnök egyfelől kénytelen volt „hozott anyagból dolgozni”, hiszen a tagállamok szuverén módon jelölnek bizottsági tagot, másfelől viszont a tagországok kormányaival még a hivatalos jelölés megtétele előtt lefolytatott konzultációi során valamelyest mégis érvényesíteni tudta a befolyását, és elérte, hogy az általa vezetett testületben se legyen kevesebb nő, mint az elődje, a szintén néppárti portugál José Manuel Barroso által irányított bizottságban.

A bizottsági alelnöki portfóliók egyike már azelőtt hivatalosan „elkelt”, hogy Juncker megkezdhette volna a tárcák kiosztását az egyes jelölteknek. Ez az a tisztség, amelynek a viselője – eddig a munkáspárti brit Catherine Ashton – egyben az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselői funkcióját is ellátja, ami nem európai bizottsági szerepkör, hanem a tagállamok kormányait megjelenítő Tanácshoz tartozik, és ezért a jelölés joga éppúgy a tagországi vezetőket illeti, mint a bizottsági elnök esetében. Erre a funkcióra a baloldali olasz Federica Mogherinit jelölték. Ettől még Mogherininek ugyanúgy az illetékes EP-szakbizottság – az ő esetében a külügyi bizottság – elé kell járulnia, mint a többi biztosjelöltnek.

Mogherini jelölésével egyszerre arról is döntöttek egyébként a tagországi csúcsvezetők, hogy saját testületüknek, az Európai Tanácsnak Donald Tusk addigi lengyel néppárti kormányfő legyen az elnöke, a belga néppárti Herman Van Rompuy utódaként.

Miként az idei EP-választás a „csúcsjelölti” szisztéma miatt némileg más volt, mint az eddigiek, úgy a Juncker-bizottság is eltér majd valamelyest az eddigiektől – mégpedig abban, hogy a felelősségi területeket illetően sokkal „rétegzettebb”, hierarchizáltabb azoknál. A lisszaboni szerződés ugyan azt mondja ki, hogy az egyes tagállamok által delegált biztosok egyenrangúak egymással, ezt az elvet Juncker – a gyakorlatiasságra, a hatékonyság szempontjára hivatkozva – úgy igyekszik érvényesíteni, hogy közben lenne egy „első alelnöke” a holland Frans Timmermans személyében, valamint hat további alelnöke, akik közül csak Mogherini lenne „egytárcás” beosztásban, a többi öt alelnök egynél több területet felügyelne, olyan területeket, amelyek közül többnek egyúttal van „egyszerű biztos” gazdája is. Hogy mennyire lesz működőképes ez a modell, ma még nem látható.

Az Európai Parlament a tervek szerint október 22-én szavaz majd az egész Juncker-bizottságról – azaz egyben az egész testületről. Ahhoz a plénumnak nincs joga, hogy egyes biztosjelölteket elutasítson, másokat elfogadjon. Az EP-bizottsági meghallgatások azonban kulcsfontosságúak abból a szempontból, hogy milyen álláspontot alakítsanak ki a képviselők a jelöltekről. Ha súlyos kételyek fogalmazódnak meg egy-egy meghallgatás nyomán, akkor a probléma és a korrekciókérés – a jelöltnek kiosztott tárca módosítására, illetve új jelölés megtételére irányuló javaslat – jelezhető Junckernek, illetve az érintett tagországnak. Az esetleges kételyek nagy része ugyan nyilván szakmai köntösbe öltöztethető, ám a politikai megfontolások soha nem zárhatók ki, lévén az Európai Parlament kifejezetten politikai jellegű testület.

Az egyes meghallgatásokból és az azt követő, október 8–9-én megszülető szakbizottsági, majd bizottságközi, frakcióvezetői értékelésekből körvonalazódik majd, hogy melyik szempont bizonyul erősebbnek – az eltérő pártállású, valamilyen okból az átlagosnál támadhatóbb jelöltek „kilövésére” irányuló törekvés, ami egyben az EP saját jelentőségének, megkerülhetetlenségének nyomatékosított hangsúlyozásaként is értelmezhető lenne, vagy pedig az a szempont, hogy zárják le minél előbb az uniós tisztújítási folyamatot, tegyék mihamarabb újra cselekvőképessé az EU-intézményeket.