Nigéria megszabadult az ebolától

Jelenleg nincs ebolavírussal fertőzött beteg Nigériában – jelentette ki Goodluck Jonathan államfő kedd este Lagosban.

LM
2014. 09. 17. 6:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újságíróknak nyilatkozva az elnök méltatta azokat az erőfeszítéseket, amelyeket országának hatóságai tettek a fertőzés megállítására. Úgy vélte, Nigériában jól reagáltak a vírus megjelenésére. Hozzátette, hogy azóta további intézkedéseket tettek az esetleges újabb megbetegedések kezelésére, így nem érné őket felkészületlenül, ha a vírus ismét felbukkanna az országban.

A nyugat-afrikai ebolajárvány a közelmúltban nyolc emberéletet követelt Nigériában. Összesen huszonegyen betegedtek meg, de a többiek meggyógyultak – mondta el Goodluck Jonathan. Közülük mindazonáltal néhány embert – elővigyázatosságból – továbbra is megfigyelés alatt tartanak.

Az államfő egyúttal arra szólította fel az iskolákat, hogy a jövő héten kezdjék meg a tanítást. A vírus nigériai megjelenése miatt a hónap elejéről elhalasztották az iskolakezdést, de az elnök szerint ez a döntés most már felülvizsgálható. A tanárok szakszervezete az ebolára hivatkozva arra szólította tagjait, hogy egyelőre ne indítsák újra a tanítást, de Goodluck Jonathan most azt mondta, személyesen igyekszik majd elmagyarázni a szakszervezetnek, hogy el kellene kerülni a társadalmi konfliktus kialakulását.

 

A mostani a legsúlyosabb  ebolajárvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta, eddig már közel 2500 halálos áldozata van Nyugat-Afrikában. A kór terjedése ezúttal februárban Guineában kezdődött, és a járvány azóta Sierra Leonéra és Libériára, valamint – Nigéria mellett – a Kongói Demokratikus Köztársaságra és Szenegálra is átterjedt.

Az ebolavírus ellen egyelőre nincs gyógyszer, csak tüneti kezelése lehetséges. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az ebolavírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.