Végrehajtási fázisban van a terrortámadások tervének kidolgozása

Az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal vezetője szerint „egyértelmű és létező veszélyt” jelent a Horászán.

TK
2014. 09. 27. 10:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

John Pistole megerősítette a korábban lábra kapott híreket, amelyek szerint a hét elején Szíriában végrehajtott légicsapások a Horászán ellen irányultak, és az volt a céljuk, hogy meghiúsítsanak „egy küszöbönálló vagy a végrehajtási szakaszba lépett támadást”.

Pistole szerint a Horászán csoport olyan robbanószerkezeteket fejlesztett és tesztelt, amelyekkel ki tudná játszani a repülőtéri biztonsági ellenőrzést. A csoport nyugati zsoldosokat verbuvál, hogy ők helyezzék el a pokolgépeket személy- és teherszállító repülőgépek fedélzetén. Nem kizárt, hogy ezeknek az embereknek a neve nincs rajta a terroristákat felsoroló amerikai listán – mondta Pistole.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium kedden, Brüsszel pedig két napra rá figyelmeztetést adott ki a Horászán jelentette veszély miatt. Hírszerzési információk szerint az iszlamista csoport már „végrehajtási fázisban” van az amerikai és európai célpontok elleni terrortámadások tervének kidolgozásával.

A Horászán az afganisztáni és pakisztáni fegyveres konfliktusokban megedződött iszlamistákból alakult, és az iszlám kalifátus megteremtéséért Irakban és Szíriában harcoló Iszlám Állam szervezettel szemben egyetlen célja az amerikai és európai célpontok elleni merényletek végrehajtása. A szélsőségesek a szíriai zűrzavart kihasználva, ott szervezik külföldi támadásaikat és állítják össze pokolgépeiket.

Egy amerikai illetékes korábban azt mondta, hogy részben a szervezet küszöbön álló terrortámadása miatt kezdődtek meg kedd hajnalban az Egyesült Államok vezette katonai koalíció légi támadásai Szíriában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.