Vírusok, hekkerek: készül a kínai operációs rendszer

A számítógépek több mint fele vírussal fertőzött Kínában, és a helyzet nemhogy javulna, inkább romlik.

WL
2014. 09. 17. 7:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A számítógépes vírusok vészhelyzetkezelő központjának becslése szerint az országban lévő számítógépek mintegy 55 százaléka lehet vírussal fertőzött. Ez az arány csaknem 10 százalékkal magasabb a tavalyinál, miközben a korábbi években viszonylagos javulás mutatkozott.

A vírusoknak leginkább az online bankolást és más fizetési szolgáltatásokat használók vannak kitéve, a hekkerek ugyanis pénzszerzés reményében mindenekelőtt ezekre az érzékeny információkra vadásznak. A közösségi oldalak szintén nem biztonságosak, a tanulmány a legnépszerűbb mikroblogot, a Sinát név szerint is említi.

A jelentés arra is rámutat, hogy a kínai kormányzati honlapok több mint fele fokozottan ki van téve kibertámadásoknak, az azokon lévő biztonsági rések pedig komoly károkat okozhatnak az egész országnak.

A kormány idén augusztusban szigorított az állami hivatalok és vállalatok által használható vírusirtók beszerzésének szabályain. Eszerint ezek az egységek kizárólag kínai gyártóktól vehetik mostantól a szoftvert, míg korábban a listán külföldi cégek gyártmányai is szerepeltek. A biztonsági kockázatok kiszűrését szolgálja majd a hivatalos indoklás szerint Kína saját fejlesztésű operációs rendszere, amely 3-5 éven belül készülhet el, és várhatóan az egész államigazgatásban azt használják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.