A Cosa Nostra zsarolta az olasz államot

Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök megerősítette, hogy a szicíliai Cosa Nostra bűnszervezet 1993-ban bombamerényletekkel zsarolta az olasz államot – számoltak be a maffiaellenes ügyészek a szerdai sajtóban az államfő tanúkénti meghallgatásáról.

MNO
2014. 10. 29. 15:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három órán át tartott Giorgio Napolitano és a palermói maffiaellenes ügyészség tagjainak találkozója. A római elnöki palotában zárt ajtók mögött tartott találkozón az ügyészek tanúként hallgatták meg az államfőt a szicíliai maffia és az állam között a kilencvenes évek elején zajlott egyezkedésekről. Giorgio Napolitano akkor a képviselőház elnöke volt.

Vittorio Teresi helyettes ügyész a Corriere della Sera napilapnak elmondta, hogy az államfő a maffiaellenes ügyészség egyetlen kérdése elől sem tért ki. Szerinte Napolitano válaszai megerősítették a palermói ügyészeknek azt a feltételezését, hogy 1993-ban a szicíliai maffia ultimátumot intézett az államhoz: a bűnszervezet csak akkor vet véget az általa indított merényletsorozatnak, ha a hatóságok enyhítik a maffiavezérekre kivetett, szigorított börtönbüntetést.

Az ügyészek szerint az állam képviselői 1993-ban tárgyalásba bocsátkoztak a maffiával. Erről kérdezték a jelenlegi államfőt. Az olasz újságok értesülései szerint Giorgio Napolitano válaszaiban hangoztatta, hogy nem tud az olasz állam és a maffia közötti megállapodásról. A köztársasági elnök meghallgatásának jegyzőkönyvét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

1992–93-ban a Cosa Nostra gyilkosság- és merényletsorozatot hajtott végre. 1992-ben többek között Giovanni Falcone szicíliai ügyészt és Paolo Borsellino bírót gyilkolták meg pokolgéppel. Bomba robbant Róma, Firenze és Milánó műemlékeinél is. A maffia ezzel akart feszültséget kelteni és nyomást gyakorolni az államra, hogy módosítsa a bűnszervezetek tagjaival szembeni szigorított törvényeket. A tényleges életfogytiglant és a szigorított börtönkörülményeket előíró törvények nem enyhültek, Toto Riinát, a Cosa Nostra vezérét 1993-ban letartóztatták, a maffiaellenes szicíliai ügyészek szerint azonban az állam másban engedett a szervezett bűnözésnek. Az ezt bizonyítani szándékozó maffiaper most zajlik a palermói bíróságon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.