A miniszterelnök leszámolna a maradi baloldallal

Manuel Valls szerint pragmatikus, reformer és republikánus baloldalra van szükség.

TK
2014. 10. 22. 20:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Le kell számolni a maradi baloldallal, azzal, amelyik még mindig ragaszkodik a meghaladott és nosztalgikus múlthoz, amelyet a marxista felettes én kísért” – fogalmazott a miniszterelnök a Le Nouvel Observateur című baloldali hetilap csütörtöki számában megjelenő interjúban, amelyből a lap szerdán részleteket közölt a honlapján.

Valls szerint pragmatikus, reformer és republikánus baloldalra van szükség. A politikus ezt egy nappal azután mondta, hogy a kormánypárt baloldalához tartozó képviselők nem szavazták meg a nemzetgyűlésben a jövő évi költségvetés-tervezetet. A miniszterelnök felvetette az interjúban, hogy létre kellene hozni egy „közös házat, valamennyi progresszív erő részvételével”, s támogatná a Szocialista Párt nevének megváltoztatását is.

A büdzséről tartott keddi nemzetgyűlési szavazás különösen feldühítette a végrehajtó hatalmat, miután a gazdaságpolitikával elégedetlen 39 szocialista képviselő, köztük a kabinetből augusztus végén kilépett miniszterek, tartózkodtak a szavazáskor. „Ha valaki tagja a kormánytöbbségnek, vannak kötelezettségei, a költségvetési kérdés ilyen. Azaz nem teljesítették a kötelességüket” – vélekedett szerdán Stéphane Le Foll kormányszóvivő.

Jean-Christophe Cambadélis, a kormánypárt főtitkára siralmasnak nevezte és a lojalitás hiányával magyarázta, hogy Aurélie Filippetti volt kulturális és Benoit Hamon volt oktatási miniszter is a tartózkodók között volt, pedig júliusban, kormánytagként még támogatták a kabinet ülésén a büdzsé tervezetét. Mindketten augusztus 25-én léptek ki, szolidaritásból Arnaud Montebourg gazdasági miniszterrel, aki azért kényszerült távozásra, mert nyíltan bírálta a kormány liberális gazdaságpolitikai irányváltását.

Filippetti az i-Télé hírtelevízióban azt mondta, hogy júliusban a tervezet kiadási oldalát támogatta, amelyről még nem szavazott a parlament, a bevételi oldallal, amely kedden a ház elé került, akkor sem volt elégedett. Utóbbit 266 igen szavazattal 245 nem ellenében, 56 tartózkodás mellett fogadta el a nemzetgyűlés. A teljes 2015-ös büdzséről a végszavazás novemberben várható.

A vitatott költségvetési tervezetben a továbbra is népszerűtlen Francois Hollande elnök által kinevezett kormány az Európai Bizottság nyomására 21 milliárd euró megtakarítást tervez. A javaslat kerek 1 százalékos gazdasági növekedéssel számol jövőre, amit a jobboldali ellenzék túlzónak tart. A kabinet az államháztartási hiányt csak a GDP-arányos 4,3 százalékra csökkentené, és elhalasztaná 2017-re a 3 százalék elérését. Ez a harmadik alkalom, hogy Párizs halasztást kér Brüsszeltől a deficitcsökkentéshez.

A kormánypárt baloldala szerint a „véletlenszerű” megtakarítások a legszerényebbeket fogják súlyosan érinteni. Benoit Hamon szerint „a köztársaság került veszélybe”, mert a megszorítások miatt a közhatalom nem tudja ellátni a feladatát. A volt miniszter úgy véli, hogy 2017-ben, a következő elnökválasztáson „hatalmas demokráciakatasztrófa” várható a szélsőjobboldal előretörésével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.