Ágyútűzzel esett egymásnak a két Korea

Tűzpárbajt vívott az észak- és a dél-koreai parti őrség egy határsértést követően.

VZ
2014. 10. 07. 5:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az incidens a Sárga-tengeren, annak a Jonpjong-szigetnek a közelében történt, ahol 2010 végén észak-koreai ágyútűz két civillel és két dél-koreai tengerésszel végzett.

A szöuli vezérkar szerint a déli járőrök először figyelmeztető lövéssel próbálták visszavonulásra bírni a két országot elválasztó, Phenjan által el nem ismert tengeri határvonalat átlépő északi hajót. Miután pedig nem tágított, lövéseket adtak le rá. A tűzpárbaj a dél-koreai fél szerint mintegy tíz percig tartott, kár vagy sebesülés nem történt.

Az incidens mindössze három nappal azután történt, hogy az Ázsiai Játékok záróünnepségére váratlanul Dél-Koreába látogatott az észak-koreai kommunista vezetőség három magas rangú tagja, köztük Hvang Pjong Szo, az észak-koreai Nemzeti Védelmi Bizottság alelnöke, azaz gyakorlatilag a hatalom második számú birtokosa.

A szokatlanul magas rangú észak-koreai küldöttség megbeszélést folytatott a dél-koreai országegyesítési miniszterrel és a nemzetbiztonsági tanácsadóval. Arról állapodtak meg, hogy a két ország között februárban megszakadt tárgyalások október végén vagy november elején folytatódnak majd.

A közelmúltban egyébként számos találgatás kapott szárnyra esetleges észak-koreai hatalmi harcokkal kapcsolatban, és egyesek úgy vélték, hogy Hvang eltávolíthatta Kim Dzsong Un fiatal vezetőt, aki már egy hónapja nem mutatkozott nyilvánosan. Más találgatások szerint Kim nővére vette át az irányítást, de olyan értesülések is napvilágot láttak, hogy a túlsúlyos diktátor bokatörést szenvedett, és jelenleg lábadozik.

Mindenesetre megfigyelők szerint a keddihez hasonló észak-koreai provokációk általában a belső hatalmi instabilitás idején jellemzőek. A legutóbbi nagyszabású katonai akciók – Jonpjong ágyúzása, a Csonan nevű dél-koreai korvett elsüllyesztése – 2010 őszén, nem sokkal a néhai Kim Dzsong Il diktátor halála előtt, vélhetően az utódlási harc közepette történtek, ugyanazon a területen, ahol a mostani incidens.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.