Burkina Faso momentán haldoklik

Szükségállapotot hirdetett ki a Burkinai Köztársaságban (Burkina Faso) csütörtökön Blaise Compaoré elnök.

BuL
2014. 10. 30. 22:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Szükségállapot lépett életbe az ország egész területén. A mai nappal hatályba lépő döntés végrehajtásáért a fegyveres erők vezetője felel” – olvasták fel az államfői hivatal által kiadott közleményt az Omega FM rádió műsorában.

A Magyarországnál háromszor nagyobb területű, 17 milliós népességű ország (az egykori francia gyarmat 1960-ban nyerte el függetlenségét) elnöke emellett ígéretet tett rá, hogy párbeszédet kezd az ellenzékkel. „A változás feltételeinek megteremtése érdekében a mai nappal feloszlatom a kormányt. Arra szólítom fel az ellenzék vezetőit, hogy vessenek véget a tüntetéseknek, és ígéretet teszek rá, hogy nyílt tárgyalás veszi kezdetét” – hangoztatta a közleményében az elnök, aki 1987-ben, francia segítséggel, puccsal került hatalomra.

Az elnök jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen, és azt sem tudni, hogy a szükségállapot pontosan milyen intézkedéseket takar.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár eközben bejelentette, hogy pénteken megérkezik a világszervezet küldöttje a Burkinai Köztársaságba, és megpróbál közvetíteni a szemben álló felek között.

Washington csütörtökön aggodalmának adott hangot a Burkina Fasó-i helyzet romlása miatt. „Arra szólítjuk fel a feleket, köztük a biztonsági erőket is, hogy vessenek véget az erőszaknak” – mondta Bernadette Meehan, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője.

Az Európai Unió békét sürgetett és „konstruktív párbeszédre” szólította fel a feleket a helyzet normalizálása érdekében.

Csütörtökön betörtek a parlament és az állami televízió épületeibe, majd az elnöki palota elé vonultak a tiltakozók, akik a 27 éve hatalmon lévő elnök hatalmának meghosszabbítása ellen tüntettek. Az váltotta ki a demonstrációt, hogy a parlament csütörtökön tervezett szavazni arról, engedélyezze-e a következő választáson való indulást Compaorénak.

A tüntetések hatására a kormány végül visszavonta az államfő újbóli indulását lehetővé tevő törvénytervezetet, az ellenzék azonban most már Compaoré lemondását követeli.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.