Felesége jelentette be, hova utazott Porosenko

Az oroszbarát szakadárok éjszakai tüzérségi támadásai miatt több helyen nem nyitottak ki a szavazóhelyiségek.

TK
2014. 10. 26. 11:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megyei kormányzóság tájékoztatása szerint jelenleg 420 szavazókörben fogadják a választókat. Luhanszk megye 11 választókörzetéből 5-ben tudták megrendezni a választásokat. Popaszna településnél azonban 17 szavazókörből csak 2 nyitott ki reggel. A szavazatszámláló bizottság tagjai ugyanis nem jelentek meg az éjszakai tüzérségi támadás miatt. Lefújták a választásokat Horszke és Zolote településeknél is. A térséget az éjjel aknavetőkkel lőtték a szeparatisták, ami miatt a helyi választási bizottság úgy döntött, hogy a választók biztonsága érdekében nem tartják meg a voksolást.

A szintén harcok sújtotta Doneck megyében a szavazóhelyiségek 96 százaléka megnyílt azokon a településeken, ahol a választások megrendezését előzetesen lehetségesnek ítélték. A megye 21 választókörzetéből 9-ben, amelyek a szakadárok ellenőrzése alatt állnak, már korábban bejelentette a központi választási bizottság, hogy nem tudják lebonyolítani a szavazást. Ennek ellenére több mint ezer szavazókörben adhatják le a választók voksaikat a megyében. Néhány szavazókör elsősorban bizottsági tagok hiányzása miatt nem nyitott ki.

Mihajlo Ohendovszkij, a központi választási bizottság elnöke eddig egy komolyabb incidensről számolt be: a Doneck megye északi részén, az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt lévő Artyemivszk egyik szavazókörében a választási bizottság tagjai tönkretették az összes szavazólapot.

Az ország nyugati és középső részében rendben zajlanak a választások.

A dél-ukrajnai Herszon megye egyik szavazókörében fejszével kellett kinyitni a szavazólapokat tartalmazó széfet, mert a bizottság elnöke elhagyta a kulcsot.

Közben Petro Porosenko ukrán elnök a harcok sújtotta Donyec-medencébe utazott, hogy személyesen ellenőrizze, teljesül-e az állampolgárok szabad választáshoz való joga. Ezt felesége, Marina Porosenko közölte újságírókkal, amikor leadta szavazatát Kijev egyik szavazókörében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.